Erdély

"Hiszem, hogy bent tudunk maradni" - Botos Sándor a Szatmárnémeti esélyeiről


A szatmári klub másodedzője értékelte a Bukaresti Steaua elleni bajnoki mérkőzést.

Az Erdély Sport is megírta, hogy 4-1-re kikapott a Bukaresti Steauától a Szatmárnémeti Olimpia VSK a másodosztály 11. fordulójában. A lefújást követően a másodedzőként visszatérő Botos Sándor azt emelte ki, hogy mennyivel feljavult a csapata játéka a második játékrészre. 

„A Liga 2 egyik legjobb csapatával játszottunk, amely szerintem már rég az élvonalban szerepelne, ha erre engedélyt kapna. Bátor játékot kértem a fiúktól, de az első félidőben ebből sajnos semmit sem láttam.

A szünetben változtattam a taktikán, és a második játékrészben már kezdett tetszeni, amit láttam. Hozzáállásban és bátorságban is előreléptünk, és azt hiszem, egyenrangú ellenfelei voltunk a Steauának.

Ezen dolgozunk hétről hétre, de amint gólt kapunk, a játékosokra ismét nagy nyomás nehezedik, és ezen a szinten nehéz felállni" - fogalmazott Botos.

Ezt követően a szurkolóknak üzent, kérve őket, hogy tartsanak ki az Olimpia mellett. 

"Türelmet kérek a szurkolóktól, és azt, hogy ne forduljanak el tőlünk. Mindenki vágyott rá, hogy a Liga 2-ben szerepeljünk – most itt vagyunk, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű.

Szükségünk van a drukkerek támogatására, és hiszem, hogy bent tudunk maradni. Ha nem így gondolnám, nem tértem volna vissza.”

Fotó: Szatmárnémeti/Facebook