Formába lendült a Székelyudvarhelyi FC: három meccs, kilenc pont
Már az ötödik helyre kapaszkodtak fel az udvarhelyiek.
Úgy tűnik, teljesen kikerült a gödörből a Székelyudvarhelyi FC, amely a hétvégén immár zsinórban a harmadik találkozóját nyerte meg a harmadosztályban, ezúttal a Bákói FC volt az áldozat.
Idegenben lépett pályára az SZFC, amelynek kezdetben meggyűlt a baja a jól védekező bákóiakkal. A Székely Sport cikke szerint azonban nem bírták ki az első félidőt a hazaiak, hiszen még a 43. percben Simó befejelte a hőn áhított találatot. 0-1.
Csakhogy némileg váratlanul, a fordulást követően egyenlített a Bákó. 1-1. Ezt azonban nem hagyta annyiban a Székelyudvarhely, amely tíz perccel a bekapott gól után Kárándi révén visszavette a vezetést. 1-2.
Ezt követően pedig a 77. percben kissé kalandos módon, de eldöntötték a három pont sorsát a narancs-feketék. Balogh kiharcolt egy büntetőt, és maga a sértett állt a labda mögé, aki ugyan kihagyta, a kapusról kipattanó labdából már beköszönt. 1-3.
Nem sokra rá Balogh kapott egy remek kiugratást, így egy az egyben találta magát a kapussal, akit kilecsezve a hálóba gurított. 2-4. Bár az utolsó szó a bákóiaké volt, ugyanis egy szabadrúgásgóllal szépítettek, a győzelem az SZFC-é lett.
Egyhuzamban tehát három bajnokin maradt hibátlan Demény Norbert együttese, amely már az ötödik az 1-es csoportban. Pénteken hazai pályán a CSM Vasluival szemben folytathatja menetelését.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 12. forduló:
Bákói FC II.–Székelyudvarhelyi FC 2–4 (0–1).
Az SZFC gólszerzői: Simó (43.), Kárándi (56.), Balogh (77., 81.).
SZFC: Lukács – Kárándi, Savin, Gergely (Szőke, 84.), Kovács (Bujdosó, 62.), Bálint, Lázár, Kálmán (Colceriu, 84.), Jakab (Trombitás, 77.), Simó (Sebestyén, 84.), Balogh. Vezetőedző: Demény Norbert.
Fotó: László Ildikó