Erdély

A Háromszéki Ágyúsok nyerte a Gyergyói Hoki Klub elleni székely derbit


A hazaiaknál főként U20-as játékosok szerepeltek, ez azonban nem von le semmit az Ágyúsok érdemeiből.

A Remete Ice Arénában rendezték kedden a romániai jégkorong-bajnokság újabb mérkőzését, ahol a Gyergyói Hoki Klub fiatal együttese a Háromszéki Ágyúsokat fogadta. A találkozón a vendégek az első harmadban nyújtott határozottabb játékukkal 3–1-es győzelmet arattak, ezzel fontos pontokat szereztek.

A GYHK ezúttal is U20-as játékosait szerepeltette, kiegészítve néhány Erste Ligás hokissal – ez a felállás már megszokott a román bajnokságban, különösen most, hogy a csapat csütörtökön Franciaországba utazik a Kontinentális Kupa elődöntő tornájára. A mérkőzés elején a vendégek szereztek vezetést: Antal Előd távoli lövése Róth ütőjén megpattanva jutott a hálóba, majd Zukauskas passzából Pajor növelte az előnyt.

A második harmadban kevés izgalom akadt, mindkét kapus magabiztosan védett. A záró játékrészben Simon szépített Szigeti előkészítése után, de az utolsó percekben Antal László üres kapus találata eldöntötte a meccset a háromszékiek javára.

Jégkorong romániai bajnokság
Gyergyói Hoki Klub–Háromszéki Ágyúsok 1–3 (0–2, 0–0, 1–1).
Gólszerzők: Simon Levente (55. perc) illetve Róth Zoltán (5.), Szergej Pajor (11.), Antal László (59.).

Forrás: Székely Sport

Fotó: Máté Bence