Együtt gyülekeznek majd a székelyföldi drukkerek a magyar-ír meccs előtt
Később természetesen bekapcsolódnak a szokásos, Verseny utcán zajló vonuláshoz.
Vasárnap magyar idő szerint 15 órakor sorsdöntő mrékőzés vár Magyarországra: Írország lesz az ellenfél a Puskás Arénában, a tét pedig a pótselejtezőt érő második hely. Sőt, egy győzelem esetén még az automatikus kijutás is összejöhet, ha egy csoda folytán Portugália kikapna Örménypországtól.
Negyven év után tehát ismét valós esély van arra, hogy ott legyen egy világbajnokságon a magyar nezeti csapat, emiatt pedig természetesen a határon túli magyarok körében is nagy az érdeklődés a meccs iránt.
Székelyudvarhely polgármestere, Szakács-Paál István egy bejegyzésben tudatta, hogy Székelyföldről is sokan ott lesznek a lelátón, így megszervezték, hogy a székelyföldi magyarok külön gyűlhetnek össze a találkozót megelőzően. Ennek helyszíne a Keleti Waiting Room előtt, a Bethlen Gábor utca 3. számnál lesz már 12 órától.
Természetesen ezt követően csatlakoznak a közös, Carpathian Brigade szurkolói csoport által szervezett vonuláshoz. A felhívásban külön kérik a szurkolókat, hogy hozzanak magukkal székely zászlót.
Fotó: Getty Images
Forrás: Székely Sport