Szobrot kapott a BEK-döntő magyar származású hőse
Helmut Duckadam négy tizenegyest is védett a Barcelona ellen - erre emlékeztet a róla készült szobor is.
Helmut Duckadam előtt tisztelegve szobrot avattak szülőközségében, az Arad megyei Szemlakon. A tavaly, 65 évesen elhunyt legendás kapus emlékművét csütörtökön leplezték le. A bronzból készült alkotás négy labdával a kezében ábrázolja a Steaua örökös hálóőrét, felidézve az 1986-os BEK-döntő máig emlékezetes pillanatát, amikor a Barcelona elleni tizenegyespárbajban négy büntetőt is hárított.
Ez a páratlan bravúr nemcsak a Rekordok Könyvébe juttatta be, hanem a román futball legnagyobb klubszintű sikerét is meghozta. A szobor talapzatán a sevillai diadal szöveges megörökítése és egy serleg motívuma emlékezteti a látogatókat a történelmi győzelemre.
A csütörtöki ünnepségen Letiția Stoian polgármester is méltatta a „sevillai hőst”, hangsúlyozva: „Helmut, soha nem felejtünk el.” Duckadam életművét posztumusz a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával is elismerték, tiszteletben tartva rendkívüli pályafutását és odaadását.
A magyar édesanyától született kapus pályafutásáról ITT írtunk korábban.
Forrás: Maszol
Fotó: Sergiu Bîlcea Facebook-oldala