Megszorongatta francia ellenfelét a gyergyói Hoki Klub
Minden tőlük telhetőt megtettek a gyergyóiak a jóval magasabban jegyzett Angersszel szemben.
Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, a Kontinentális Kupa második körét vereséggel kezdte a Gyergyói Hoki Klub.
Ezt követően már szinte csoda kellett volna a döntőbejutáshoz, hiszen két erősebb ellenfél várt a továbbiakban a GYHK-ra. A házigazda Angers ellen meglepetésre a Gyergyó uralta a játékot, mégis mégis kétgólos hátrányba került az első harmadban.
A Székely Sport beszámolója szerint a gyergyóiak még magasabb fokozatra kapcsoltak a következő harminc percben, játékuk mindenképpen megütötte a Kontinentális Kupa szintjét. Hiába azonban a sok lehetőség, a Csíkszereda egykori kapusa, O'Connor lehúzta a rolót. Ráadásul az Angers szinte teljesen veszélytelenül játszott a folytatásban.
Végül a 41. percben sikerült szépítenie Markus Juurikkala fiainak, amire viszont megint válaszolt a francia csapat. Az eredmény már nem változott a lefújásig, és a játék képe alapján érdemtelenül kapott ki a GYHK.
A csoport másik találkozóján a Riga 3-0- arányban legyőzte a Cortinát.
Fotó: Rokai Attila
Jégkorong Kontinentális Kupa elődöntő torna, második forduló:
Angers Ducs–Gyergyói Hoki Klub 3–1 (2–0, 0–0, 1–1).
Gólszerzők: Serlieve Fronfraid (5.), Orrlin Centazzo (15.), Philippe Halley (45.) illetve Konsta Mesikammen (41.).