A Ferencváros legyőzte a Nagyváradot, ezzel továbbjutott a negyeddöntőbe
A partiumi együttes jelenleg három ponttal a csoport harmadik helyén áll.
Negyedik csoportmérkőzését is megnyerte a címvédő Ferencváros a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, Nyéki Balázs vezetőedző tanítványai kedden a Nagyvárad vendégeként 17-5-re diadalmaskodtak, így már biztosan ott lesznek a negyeddöntős körben is.
A sorozatban harmadik BL-elsőségére hajtó FTC legközelebb, december 2-án hazai környezetben az olasz Brescia ellen ugrik medencébe.
A házigazda sokáig meglepően jól tartotta magát, hiszen a nagyszünetben még döntetlen volt az állás. Innentől kezdve azonban a Ferencváros mind védekezésben, mind támadásban sebességet váltott, a harmadik és a negyedik negyedet is hat góllal nyerte meg, úgy, hogy riválisa az egyetlen újabb találatát 25 másodperccel a befejezés előtt szerezte.
A Nagyváradnak ez volt a harmadik veresége a csoportkörben, eddig a Primoracot tudta csak két vállra fektetni. Ennek ellenére még megvan a matematikai esélye arra, hogy elcsípje a második helyet, ami továbbjutást ér a Bajnokok Ligája második szakaszába. Ehhez a Primoracot és a kilenc ponttal második Bresciát is nagy gólaránnyal kellene legyőznie, miközben az olasz együttesnek az FTC ellen is muszáj vereséggel zárnia.
Férfi BL, csoportkör, 4. forduló, C csoport:
CN Digi Oradea (romániai) - FTC-Telekom Waterpolo 5-17 (1-1, 3-3, 0-6, 1-7)
a magyar csapat gólszerzői: Vigvári Ve. 4, Nagy Ák., Manhercz 3-3, Vámos, Argiropulosz 2-2, Jansik Sz., Fekete, Di Somma 1-1
Fotó: Fradi.hu