Erdély

Harmadik meccsét is elvesztette a Kontinentális Kupa második körében a Gyergyói Hoki Klub


Ettől függetlenül nincs miért szégyenkezniük a gyergyóiaknak.

A Kontinentális Kupa második körének vasárnapi mérkőzésén ismét bátran és szervezetten játszott a Gyergyói Hoki Klub, ám a Mogo Riga egy rövid, kétperces gyergyói megingást könyörtelenül kihasználva eldöntötte az összecsapást. Bár a GYHK mindhárom találkozóját elveszítette a tornán, teljesítménye messze nem volt szégyenkezésre okot adó.

A gyergyóiak háromgólos sikere jelentette volna a továbbjutást, ennek megfelelően lendületesen vetették bele magukat a küzdelembe. A piros-fehérek játéka látványos és határozott volt, és ezúttal a vezetés is összejött: Gerads küzdőszellemének köszönhetően kerültek előnybe. A folytatás azonban nem alakult ilyen kedvezően. A Mogo váratlanul kiegyenlített, majd azonnal a maga javára fordította az állást, noha a mezőnyben továbbra is a GYHK dominált.

A második harmadban gyorsan nőtt a hátrány, amelyből ugyan sikerült faragni, de a játékrész végére a Riga minden próbálkozását gól követte. A záró periódusra Csala Patrik érkezett a kapuba, aki hibátlanul védett, ám az eredmény már nem változott.

A Gyergyói Hoki Klub 6–2-vel fejezte be az elődöntőt, ám a kilenc harmadból hétben bizonyította, hogy egyre közelebb áll a kontinens élvonalbeli csapataihoz.

Forrás: SzékelySport

Fotó: Rokai Attila/GYHK