Ilyés Róbert úgy véli, hazai pályán bárkinek gondot tud okozni a Csíkszereda
Az FK vezetőedzője elégedett volt csapata tartásával az Unirea elleni győztes mérkőzés folyamán.
Amint arról az Erdély Sport is írt, az FK Csíkszereda mostoha időjárási körülmények között visszavágott az Unirea Sloboziának a második fordulóban elszenvedett vereségért. Ez a három pont már a harmadik sikerét jelentette a csíkiaknak az élvonalban. Ennek fényében természetesen elégedetten nyilatkozott a lefújás után Ilyés Róbert vezetőedző, aki először az ellenfelet méltatta.
"Tudtuk, hogy egy nagyon kellemetlen csapattal találkozunk. Rengeteg mérkőzésüket elemeztük. Ők nagyon nehezen kapnak ki, ambiciózus edzőjük van, ismerem a stílusát” - idézte a Székely Sport.
Arról is beszélt a székelyföldi tréner, hogy ennek a sikernek különösen nagy súlya van, hiszen két vesztes találkozó után szereztek három pontot.
"Ami igazán öröm számomra, az a csapat reakciója, a játékosok hozzáállása,
mert két súlyos vereség után nagyon nehéz újra talpra állni, jó mentalitással kimenni, megküzdeni minden labdáért és tényleg győzni.”
Végül azt emelte ki, hogy hazai környzetben bármely ellenfélnek borsto tudnak törni az orra alá.
„A legfontosabb számunkra az volt, hogy játsszuk a saját játékunkat, mert hazai pályán bárkinek komoly gondot tudunk okozni. Örülök, hogy a csapatnak volt reakciója, volt tartása, és örülök a közönségnek is, amely támogatott bennünket.”
Természetesen a nagy ködöt sem hagyta szó nélkül, ami nagyban megnehezítette a csapat és a játékosok dolgát.
"Nagyon nehéz ilyen ködben futballozni, a meccs több mint felét nem láttam, nem tudtam, mi történik a pálya másik oldalán. De tudjuk, hogy Csíkszeredában az időjárás kemény, és lassan alkalmazkodunk ehhez” - vélekedett Ilyés.
Fotó: FK Csíkszereda/Facebook