Erdély

Az FK Csíkszereda elnöke őszintén beszélt a Novák-rendeletről


Szondy Zoltán elmondta, a labdarúgásban hogyan érvényesülne a 40%-os románszabály.

Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, a tervek szerint a 2026-27-es szezontól bevezethetik a Novák-rendeletet, ami szerint az első osztályú csapatsportok klubjaiban a játékosok minimum 40%-ának román állampolgárnak kell lenniük. Erre reagált a Székelyhonnak Szondy Zoltán. Az FK Csíkszereda első embere először is ismertette, hogy a törvényről egyetlen futballklub-vezetővel sem konzultáltak.

„Tipikus romániai történet. Túl azon, hogy egy volt RMDSZ-es miniszter nevéhez kötődik, de azt is tudni kell, hogy a törvény elfogadásáért a legtöbbet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kardoskodott és kardoskodik a mai napig. Tételesen az AUR egyik csúcspolitikusa, parlamenti képviselője, Ciprian Paraschiv nyomja előre ezt a törvényt.

Kezdjem mindjárt ott, hogy Novák Károly, akit én egyébiránt tisztelek, de túl az én tiszteletemen, a törvénynek a kitalálása, megalkotása előtt nemhogy velem, de a futballban senkivel nem konzultált” 

- ismertette Szondy, aki azt is tudatta az interjúban, hogy több romániai együttes is elégedetlen az intézkedéssel.

„Többen már megkerestek engem, hogy lépjünk fel közösen. Nem akarok bennfenteskedni, nem akarom a klubok nevét elmondani, de annyit mondhatok, nemcsak erdélyi klubokról van szó."

Emellett arról szintén szót ejtett, hogy ez a bizonyos 40% teljesen más értelmezést nyer a labdarúgásban, ennek pedig matematikai oka van. 

"Tehát először is a törvény már hazugsággal indít, hiszen az ominózus 40 százalékot lehetetlen betartani. És ez egyszerű matematika: nekünk tizenegy emberrel kell, hogy kezdjük a meccset, 11-nek a 40 százaléka 4,4.

Amikor kérdeztem a szövetségtől, hogy ez mit jelent, azt a választ kaptam, hogy nem 40 százaléknyi román állampolgárságú játékos kell a pályán legyen, hanem öt játékos.

És amikor egy törvény már hazugsággal indul, hát engedtessék meg nekem, hogy rögtön kezdjek gyanakodni, hogy mennyire voltak komolyak, akik ezt a történetet kitalálták" - fogalmazott. 

"Az Európai Unió határain belül a munkaerő és az áru szabadon mozog. Épp ezért teljesen egyértelmű, hogy a Lex Novák-törvény a munkaerő szabad mozgását gátolja. Ezért őszintén nem hiszem, hogy a törvényt az államelnök kihirdeti. Ámbár még egyszer mondom, Romániában élünk, ezért akár ez is megtörténhet” - zárta Szondy.

Fotó: Borbély Fanni