Mégis megkaphatja a zöld asztalnál elvett egy pontját a Sepsi OSK?
A klubvezetés mindent megtesz ennek érdekében.
Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, még a másodosztály első fordulójában a Chindia Targoviste ellen ugyan szerzett egy pontot a Sepsi OSK, ezt végül zöld asztalnál elvette a klubtól a Román Labdarúgó-szövetség. Ennek oka az volt, hogy csereként bevetett Giovani Ghimfus nem léphetett volna pályára, mert a mérkőzés előtt még a kiegészítő listán szerepelt.
Egy sérülés miatt ült le mégis a kispadra, amire a klub szerint a játékvezető engedélyt adott, igaz, Daniel Vereguț kidőlését orvosi igazolással nem támasztotta alá a háromszéki együttes. Pedig a szabályok értelmében csak ebben az esetben ülhet le valaki a padra a kiegészítő listáról.
Mindez még augusztusban történt, pénteken azonban újabb fordulatot vett az ügy: Diószegi László klubtulajdonos és -elnök a közösségi oldalán jelezte: fellebbeztek a Fegyelmi Bizottság döntése ellen.
„Természetesen nem nyugodtunk bele és megfellebbeztük a döntést. A tegnap lett volna a tárgyalás, ahol az ellenfél nem jelent meg, így december 11-én lesz a következő. Azt gondoljuk, van rá esély, hogy visszakapjuk a pontunkat.
Ha nem, akkor irány tovább országhatáron túl. Addig megyünk, ameddig csak lehet. Hiszen mi mindig azt valljuk, a zöld gyepen kell eldőljön a mérkőzés!”
- osztotta meg a friss információkat a szurkolókkal Diószegi.
Bár a jelenlegi 27 pontjával is a felsőházi rájátszást érő negyedik helyen áll a Sepsi OSK, plusz egy ponttal a harmadik lenne. Ráadásul olyan sűrű a mezőny, hogy tényleg minden pont számít a második vonal idei kiírásában.
Fotó: Razvan Pasarica/SPORT PICTURES