Világsztárok érkeztek Udvarhelyre – rajtol a teqball csúcstornája
Lead: A sportág történetének nyolcadik világbajnoksága minden eddiginél különlegesebb helyszínről, Székelyudvarhelyről startol el
Fotó: Olti Angyalka / székelyhon.ro
Székelyudvarhely kedden délután hivatalosan is megnyitotta kapuit a teqball legnagyobb eseménye előtt: a városháza Szent István-termében megtartott sajtóesemény és sorsolás jelképesen is jelezte, hogy a sportág világelitje ezúttal Székelyföld szívében méreti meg magát. A város a nyolcadik helyszín a világbajnokságok történetében, és egyben a legkisebb település, amely valaha ekkora tornának otthont ad.
A rendezvényre már megérkezett csapatok képviselői is jelen voltak, akik első kézből tapasztalhatták meg az udvarhelyiek vendégszeretetét. A szervezők hangsúlyozták: hatalmas sportdiplomáciai eredmény, hogy a két Ázsiában megrendezett vébé után most Erdélybe térhet vissza a teqball. A nemzetközi szövetség szerint az a lelkesedés, amelyet itt tapasztalnak, új dimenziót ad a sportágnak – nem véletlenül emlegették úgy, mintha a teqball „hazatalált volna”.
A torna jelentőségét a számok is alátámasztják: 41 ország 164 versenyzője érkezett négy kontinensről, hogy Szerdától vasárnapig két helyszínen – a Rákóczi Centerben és a városi sportcsarnokban – összesen 310 mérkőzésen döntsék el a világbajnoki címek sorsát. A helyi szervezők kiemelték, hogy Székelyudvarhely történetének legnagyobb sporteseménye veszi kezdetét, amely egyben a régió számára is mérföldkő.
A hazai közönség külön okkal várhatja izgatottan a rajtot: a romániai válogatott sztárjai, Barabási Kinga és Györgydeák Apor is készen állnak a megmérettetésre. Mindketten abban bíznak, hogy otthoni környezetben különleges élményeket gyűjthetnek, és a lehető legtovább menetelhetnek – Apor számára ráadásul a címvédés is tét, ami még nagyobb nyomást, ugyanakkor óriási motivációt jelent.
A sajtótájékoztatót követően kisorsolták a főtáblák mezőnyeit is, ezzel hivatalosan is megkezdődött az idei világbajnokság története. A következő napokban Székelyudvarhely lesz a teqball világ közepe, ahol a sportág legjobbjai írhatnak új fejezetet a vébé hagyományában.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: székelyudvarhely, teqball, teqball-világbajnokság