Szaller szerint visszatalált önmagához a Gyergyó
A Gyergyói HK magabiztos játékkal múlta felül a friss edzőváltás után pályára lépő Csíkszeredát, és ismét azt az arcát mutatta, amely jellemzi a címvédőt
Fotó: Gyergyói Hoki Klub
A székely rangadó ezúttal egyoldalúbb forgatókönyvet hozott: a címvédő Gyergyói HK már a nyitó percekben előnyt szerzett, és ezt követően szinte végig kontroll alatt tartotta a mérkőzést. A Csíkszereda – amely új szakmai stábbal vágott neki a találkozónak – csupán másfél percig tudta tartani a döntetlent, mielőtt a listavezető rákapcsolt és könyörtelenül kihasználta a lehetőségeit.
A GYHK másodedzője, Szaller Márk elmondta, a siker különösen fontos volt számukra egy gyengébb időszak után: az elmúlt hetekben nem találták a góllövő formát, és hiányzott az a dinamika, amely korábban a csapat védjegyének számított. „Örülünk, hogy vissza tudtunk térni a saját játékunkhoz” – fogalmazott a klub facebook oldalán, kiemelve, hogy a Brassó elleni győzelem és a csíkszeredai öt találat egyaránt azt mutatja, újra hatékonyak támadásban.
Szaller szerint a mérkőzés döntő szakasza a második harmad volt, ahol háromszor is betaláltak, ezzel végleg feléjük billentve a mérleg nyelvét. Bár ellenfelüket kemény, otthon különösen nehéz csapatként jellemezte, úgy véli, ezúttal minden elemében felül tudták múlni a Szeredát.
A végeredmény 5–1 lett a Gyergyó javára, amely a rangadóval együtt önbizalmat is gyűjtött a folytatásra.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: sc-csíkszereda, gyergyói-hk, székely-rangadó, hoki, jégkorong