Erdély

Csíkszereda pontot és győzelmet hozott haza Kolozsvárról


Az U18-as csapat remek idegenbeli sikerrel, az U17 pedig drámai hajrá után kiharcolt döntetlennel zárta az évet a CFR ellen.

fotó: fkcsikszereda.ro

Az FK Csíkszereda két korosztályos együttese Kolozsváron fejezte be az idei őszi kupasorozatot, és mindkét csapat emlékezetes teljesítményt nyújtott az Unirea sportbázisán.

Az U18-as gárda magabiztos győzelmet aratott: már a 9. percben előnybe kerültek, majd a hajrában egy újabb találattal bebiztosították a 2–0-s sikert. Értékes három ponttal térhettek haza, ami életben tartja csoportelsőségi esélyeiket. A találkozón több olyan fiatal is szerepet kapott, akik az elmúlt napokban a felnőttek között is megmutathatták tudásukat.

Az U17-es csapat csupán másodpercekre volt attól, hogy győzelemmel búcsúzzon az évtől. A csíkiak az 54. percben szerezték meg a vezetést, ám a hazaiak a hosszabbítás nyolcadik percében tizenegyesből egyenlítettek. A döntetlen így is értékes eredmény, különösen egy fizikálisan erős ellenféllel szemben.

A két mérkőzéssel lezárult az akadémiai korosztályok idei éve: az U18-asok csoportjuk élén telelhetnek, az U17 pedig szoros mezőnyben várhatja a folytatást.