Ravasz Csanád hazatért és a Gyergyóban bizonyítana
A MAC után Székelyföldre visszatérő Ravasz Csanád egyszerre építené klubkarrierjét és a magyar válogatottban megkezdett útját.
fotó: maszol.ro
Hosszú budapesti évek után idén nyáron újra székelyföldi mezben láthatja a közönség Ravasz Csanádot, aki a Gyergyói Hoki Klubhoz igazolt. A csíkszentkirályi születésű, 20 éves támadó a maszol.ro portálnak mesélt arról, hogyan lett a gyerekkori sírós korcsolyapróbából szenvedélyes sportélet, és miért döntött úgy, hogy hazatér.
Pályafutásának első fontos állomása a MAC Budapest volt, amelyhez tizenhárom évesen csatlakozott – egy brassói próbaév után. A fővárosi időszak nemcsak játéktudását formálta, hanem abban is segítette, hogy hamar bekerüljön a magyar utánpótlás-válogatottakba. Az egyik csúcsélménye a U18-as világbajnoki győzelem volt, amelyről úgy fogalmazott, hogy „új emberré tette” - idézi a maszol.ro.
Idén pedig újabb álma vált valóra: bemutatkozhatott a magyar felnőtt válogatottban, amelyet gyerekkora óta célként tartott maga előtt. A nemzeti csapatban szerzett élmények tovább erősítették abban, hogy következő lépése a klubszinten való előrelépés legyen.
Ezért is fogadta el a Gyergyói Hoki Klub ajánlatát, amelyet kihívásnak és megújulási lehetőségnek nevezett. Bár voltak más opciói, a bajnoki címvédő együttes szakmai háttere és ambiciózus céljai győzték meg. A csapat erejét ismerve úgy érzi, reális esély van az újabb trófeákra.
A maszol.ro-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy bár komoly konkurencia vár rá, a mindennapi munkában látja az előrelépés útját: az edzéseken és a meccseken is bizonyítania kell, hogy állandó szerepet kapjon. Emellett külön öröm számára, hogy a sok évnyi távolság után újra közel lehet a családjához.
További céljai között egy újabb nagy lépés szerepel: szeretne világbajnokságon is pályára lépni a magyar válogatott színeiben. Mint mondta, ez a következő nagy álma – és a jelek szerint sem a lendület, sem az elszántság nem fogyott el nála.
az eredeti interjút ITT olvashatja.