Erdély

Kemény önvizsgálatot ígér Csíkszeredán Ilyés Róbert


Az évzáró kudarc után a vezetőedző nyíltan beszélt felelősségről, hozzáállásról és fájdalmas döntésekről az FK Csíkszeredánál

 Fotó: Pinti Attila / szekelysport.ro

Súlyos pofonnal búcsúzott az óévtől az FK Csíkszereda: az Universitatea Craiova elleni idegenbeli vereség nemcsak az eredmény miatt volt fájó, hanem azért is, mert a pályán látottak messze elmaradtak az élvonal elvárásaitól. A lefújás után Ilyés Róbert vezetőedző szokatlanul kemény hangot ütött meg, és egyértelművé tette: a történtek nem maradnak következmények nélkül.

A szakember szerint a csapat hozzáállása volt az, ami igazán elfogadhatatlanná tette az estét. Úgy fogalmazott, hogy ilyen megaláztatást edzői pályafutása során még nem tapasztalt, és különösen fájdalmasnak érezte, hogy „néhány játékos már fejben a szabadságon járt”. Mint mondta, nem képességbeli különbségekről volt szó, hanem akaratról: „Ez nem tehetetlenség volt, hanem az érzés, hogy egyesek egyszerűen nem akarták eléggé.” - idézi a vezetőedzőt a DigiSport.ro.

Ilyés hangsúlyozta, hogy a Craiova elleni mérkőzésre a csapat felkészült, ennek ellenére olyan területeket hagytak az ellenfélnek, amelyek ezen a szinten megengedhetetlenek. „Nem lehet így pályára lépni, főleg nem egy bajnokesélyes ellen” – jegyezte meg, majd arra is kitért, hogy néhány futballista talán alábecsülte a román élvonal nehézségét. „Volt, akit előre figyelmeztettünk: itt minden párharcért meg kell küzdeni. Ha ez nincs meg, nincs esély.”

A tréner szerint a téli szünet most jókor érkezik. A következő hetekben a klubvezetés és a szakmai stáb alapos elemzésbe kezd, és nem zárta ki a keret átalakítását sem. „Ki kell értékelnünk, hol tartunk, és meg kell hoznunk azokat a döntéseket, amelyek fájnak, de szükségesek” – fogalmazott. Azt is elárulta, hogy Szabó Bálint már biztosan nem része a további terveinek, és más játékosok sorsa is kérdésessé válhat.

Az újonc csíkszeredai együttes 16 ponttal az osztályozót érő helyen zárta az őszi idényt: három győzelem és hét döntetlen mellett tizenegy vereséget szenvedett el, miközben a mezőnyben a legtöbb gólt kapta. Ilyés Róbert szerint azonban még nincs minden veszve – feltéve, ha a csapat tavasszal „egészen más arccal” tér vissza a pályára.