Erdély

Döntetlennel nyitotta az évet a Csíkszereda


Az FK Csíkszereda szervezett védekezéssel és bátran játszó újoncokkal ért el 0–0-t a magyar élvonalbeli Nyíregyháza ellen első idei felkészülési mérkőzésén

fotó: fkcsikszereda.ro

Az FK Csíkszereda számára a törökországi edzőtábor első összecsapása ugyan nem hozott gólt, de annál értékesebb tapasztalatokat tartogatott. A Szuperliga újonca a magyar élvonalban szereplő Nyíregyházi Spartacus ellen lépett pályára Belekben, ahol a felek végül 0–0-s döntetlennel zárták a felkészülés nyitómérkőzését.

Az első játékrészben a magyar csapat birtokolta többet a labdát, de a csíkiak fegyelmezett, zárt védekezéssel jól reagáltak a nyomásra, és kontrákból igyekeztek veszélyt teremteni. Mindkét kapusnak akadt dolga: Simon látványos vetődéssel hárította Kovács távoli próbálkozását, míg a túloldalon Bese egy szöglet utáni fejest tolt a léc fölé. A csíki fiatalok bátran és határozottan szálltak be, bizonyítva, hogy készen állnak a nagyobb feladatokra is.

A szünetben Ilyés Róbert szinte teljes sort cserélt, hogy minél több játékos kapjon lehetőséget. A fordulás után át is vette a kezdeményezést az FK: Brügger, Dusinszki és Bettini is próbára tette a nyíregyházi védelmet, ám a vezető találat elmaradt. A hajrában két komoly ziccer a Spartacus előtt adódott, de előbb Gilbert célt tévesztett, majd Pap Eduárd bravúrral hárította Vukk lövését.

A gól nélküli döntetlen így reális eredménynek bizonyult, és biztató indulást jelent a csíkszeredaiak számára, akiknek új szerzeményei – a brazil Gustavo és az argentin Bettini – máris bemutatkoztak.

A felkészülés folytatásában szombaton a lengyel Arka Gdynia lesz az FK Csíkszereda következő ellenfele.