Erdélyi siker a Déli-sarkvidék tetején
A petrozsényi feljutott az Antarktisz legmagasabb pontjára, és egy lépéssel közelebb került a legendás Hét csúcs teljesítéséhez
fotó: Ahritculesei Adrian / facebook
Újabb történelmi sikert könyvelhet el az erdélyi hegymászás: a petrozsényi Adrian Ahrițculesei sikeresen elérte a 4892 méteres Vinson-hegy csúcsát. A teljesítmény a Hét csúcs-kihívás részeként született, amely a világ hét kontinensének legmagasabb pontjait foglalja magában.
A siker híre rövid, de annál beszédesebb üzenet formájában érkezett meg: a hegymászó kedd este jelezte menedzserének, hogy már a Vinson tetején áll. „Ez a hatodik megmászott csúcs a sorozatban, már csak Észak-Amerika legmagasabb pontja hiányzik” – foglalta össze a helyzetet menedzsere, Adrian Ștefan Jurca.
Ahrițculesei december végén vágott neki az antarktiszi expedíciónak, amely extrém időjárási körülmények és komoly logisztikai kihívások mellett zajlott. A 42 éves sportoló az elmúlt években következetesen építette fel pályafutását: 2024-ben megmászta az Everestet, korábban pedig teljesítette a Hét vulkán-kihívást is.
A Vinson meghódításával már csak az alaszkai Denali (McKinley) maradt hátra ahhoz, hogy Ahrițculesei teljessé tegye a Hét csúcs-kihívás sorozatát. Az erdélyi hegymászó teljesítménye nemcsak egyéni bravúr, hanem újabb bizonyíték arra is, hogy a térség sportolói a világ legszélsőségesebb kihívásain is megállják a helyüket.