Erdély

Új esély, új célok: Nistor Ákos Kecskeméten folytatja


A fiatal erdélyi középpályás kölcsönben, feljutási ambíciókkal vág neki a tavasznak a magyar élvonal kapujában

fotó: kecskemetite.hu

Megállapodás született a Sepsi OSK és a Kecskeméti TE között, amelynek értelmében a 21 éves Nistor Ákos a szezon végéig kölcsönben a magyarországi klubnál szerepel, kivásárlási lehetőséggel.

A támadó szellemű középpályás a téli felkészülés során próbajátékon vett részt Kecskeméten, ahol teljesítményével gyorsan meggyőzte a szakmai stábot. A sikeres tesztidőszakot követően megszületett a megállapodás, így tavasszal már tétmérkőzéseken is bizonyíthat új csapatában.

"Harmadik hete vagyok a csapattal, rendkívül befogadó társaságba kerültem, jól érzem magam. Tudom, hogy hová érkeztem, illetve milyen tervei vannak a klubnak. Magasra helyeztem a lécet én is a célok kapcsán, szeretnék feljutni a KTE-vel, amihez gólokat és gólpasszokat akarok hozzátenni" – mondta Nistor Ákos a klub honlapjának.

Nistor a háromszéki klub akadémiájáról indult, és fiatalon végigjárta az utánpótlás ranglétráját. Tehetségét korán bizonyította: mindössze 17 évesen már bemutatkozhatott a román élvonalban. Később a fejlődés érdekében kölcsönben Csíkszeredán szerzett tapasztalatot a másodosztályban, majd visszatért Sepsiszentgyörgyre, ahol azonban nem jutott stabil szerephez.

A kecskeméti lehetőség új fejezetet nyithat a pályafutásában. Bal lábas technikája, kreativitása és pontrúgásai már a felkészülés során megmutatkoztak, egy edzőmérkőzésen korábbi klubja ellen góllal és gólpasszal is jelezte szándékait. Nistor elszánt: célja, hogy gólokkal és előkészítésekkel segítse új csapatát, és részese legyen a feljutásért vívott harcnak.