Erdély

Bölöni mondatai vihart kavartak: legendák, sértettség és régi sebek


Egy őszinte interjú elég volt ahhoz, hogy újra fellángoljon a vita a román futball múltjáról – Bölöni László szavai megosztották a közvéleményt, és kemény reakciókat váltottak ki

fotó: m4sport.hu

Napok óta a román futballközbeszéd egyik központi témája Bölöni László megszólalása, amelyben kritikusan nyilatkozott két ikonikus játékosról, Ilie Balaciról és Nicolae Dobrinról. A kijelentések erős indulatokat váltottak ki: egyesek túlzónak, mások bátor igazságbeszédnek tartják az edző véleményét.

A legélesebb reakció Sandu Boc részéről érkezett, aki szerint Bölöni igazságtalanul bírálta a román labdarúgás két emblematikus alakját. A ProSportnak adott nyilatkozatában így fogalmazott: „Én, Balaci és Dobrin vidéki csapatokkal nyertünk bajnokságokat. Laci nem. […] Jól ismerem őt, és elmondhatom, hogy nagyon irigy. Tudom, hogy miről beszélek” – mondta Boc, aki szerint Bölöni sérelmei részben a rendszerváltás utáni edzői mellőzéséből fakadnak.

Boc hangsúlyozta azt is, hogy Balaci és Dobrin nem szakmai okokból maradtak távol a nyugati topkluboktól: „Ha Ceaușescu nem akadályozza meg őket, ma a Real Madrid vagy az AC Milan történetében is ott lennének. Mindketten a labda mágusai voltak” – tette hozzá.

Bölöni ugyanakkor kitart saját álláspontja mellett. Az iamsport.ro-nak adott interjúban – arról beszélt, hogy szerinte Balaci és Dobrin tehetsége ellenére nem tudtak hosszú távon a legmagasabb szinten teljesíteni. Egy személyes történettel is alátámasztotta véleményét: „Dobrinnal egy szobában laktam, amikor egy fontos meccs előtt éjjel kettőkor még römizett Dudu Georgescuval” – emlékezett vissza. 

A kijelentések hullámokat vetettek: sokan felháborodtak a román futball legendáinak bírálatán, mások viszont úgy vélik, Bölöni csak kimondta azt, amiről évtizedek óta suttognak. A vita rávilágított arra is, hogy a román labdarúgás múltja nemcsak dicsőséggel, hanem feldolgozatlan ellentmondásokkal is terhelt – és ezek még ma is képesek megosztani a futballtársadalmat.