Erdély

Visszalépnek a döntő tornától


Az első ligás álmok a pórba hullottak…

 A járványhelyzet óta folyamatos a kérdés, hogy a Székelyudvarhelyi Szejke SK miként tudja folytatni a férfi kézilabda-bajnokság másodosztály küzdelmeit.

A klub annak ellenére, hogy a másodosztály C csoportját toronymagasan megnyerte és jó eséllyel pályázott arra, hogy a nyolc csapatot felvonultató döntőben megpályázza a első osztály, ez végül az anyagi problémák miatt nem jöhet össze.
 
A rossz hírek szép sorjában érkeztek. Előbb a csapat két meghatározó játékosa – Balázs Botond és Szász Előd – igazolt közvetlen riválishoz, majd lemondott az ügyvezető Ilyés Szabolcs is.
 
Ezen kellemetlen hírekre jött a következő rossz hír: a Székelyudvarhelyi Szejke SK nem vesz részt a másodosztály döntő tornáján és a következő idényben is „csak” a másodosztályban fog szerepelni.
 
Öröm az ürömben, hogy a csapat jövőbeni anyagi támogatottsága megvan, így legalább a megszűnés nem fenyegeti, hiszen Székelyudvarhely Önkormányzati testülete 300 ezer lejt „pumpál” a csapatba.
 
„Döntések születtek a klubról a csütörtöki tanácsülésen, illetve az azt követő vezetőségi ülésen.

Székelyudvarhely önkormányzata a csütörtöki, rendes havi tanácsülésén döntött arról, hogy milyen mértékben támogatja a helyi pályázatokon keresztül a város sportegyesületeit – a Szejke SK 300 ezer lejre pályázott, a tanácsosok ezt elfogadták. A nehéz gazdasági helyzetbe került klubot emellett jelenleg több helyi vállalkozás is segíti a világjárvány által okozott gazdasági válság ellenére.

A Szejke SK ezúton is köszönetet mond mind az önkormányzatnak, mind pedig a vállalkozóknak.

Döntés született arról is, hogy a klub háromtagú vezető tanácsában Jakab Attila városmenedzser helyét Buzogány Attila, a Melinda Steel Kft. kereskedelmi igazgatója veszi át.

A vezetőtanács arról döntött, hogy a Szejke SK felnőtt együttese idény nyáron nem vesz részt a Bölények Ligájába való feljutásért kiírt nyolccsapatos tornán, folytatás viszont lesz, az együttes nem szűnik meg. A csapat jelenlegi keretét a vezetőség igyekszik egyben tartani – kivételt képez a két, már távozott sportoló, Balázs Botond és Szász Előd, akik a feljutást minden bizonnyal megvalósító Suceava, illetve Botoșani együtteséhez igazoltak, illetve egy sportolóval még tárgyal a klub a folytatást illetően. 
Az Szejke SK ismét benevez a másodosztályba az elmúlt két idényhez hasonlóan, célkitűzése a feljutás lesz, de ahhoz az idény folyamán meg kell teremteni a megfelelő anyagi hátteret.”
 
– áll a Szejke SK közleményében.
 
Fotó: kezilabda.ro