Erdély

Moldovára „cserélte” Magyarországot


A kolozsvári szakember Miskolc és Fehérvár után Chișinăuban érne el sikereket.

Tizenhét éve él Magyarországon a kolozsvári Hadnagy Zsolt, ő volt az első hivatásos játékosmegfigyelő az ország labdarúgásában, árulta el a Gazeta Sporturilorban megjelent interjúban.

A most 44 éves férfi fiatal korában természetesen a magával a játékkal is kacérkodott, a Kolozsvári CFR utánpótláscsapatainak volt igazolt játékosa. Kivándorlása után a Lombard-Pápa volt az első nevesebb munkaadója Magyarországon, majd a Diósgyőr, végül a MOL Fehérvár játékos-megfigyelő hálózatának vezetője lett. Utóbbi két csapatnál a sikerek sem kerülték el: a Diósgyőrrel 2014-ben Ligakupát, a fehérváriakkal 2018-ban bajnoki címet nyert és kétszer végzett a második helyen. Az interjúból kiderül, hogy világszerte mintegy 76 országban összesen közel ötezer játékosról gyűjtött adatokat.

„Számomra nem elsősorban a játékos statisztikái a fontosak”, mondja Hadnagy. Legalább ennyire fontosak, hogy a játékos miként viselkedik az edzéseken, hogy viszonyul az edzőihez, társaihoz, a sajtóhoz, miként teljesít(ett) az iskolában, hogy viselkedett a barátnőivel, hogyan nyilvánul meg a közösségi médiában, milyen az éjszakai élete, beszél-e idegen nyelveket, milyen játékrendszerhez igazodik, képes-e alkalmazkodni…

Egy-egy játékos megfigyelése hónapokat, vagy akár éveket vehet igénybe. Az interjút készítő Justin Gafiucnal elmesélt egy esetet egy „nagyon jó játékosról”, aki, ha iszik egy pohár alkoholt vagy elborul az agya, „nagy cirkuszokat képes csapni”, egy alkalommal az első emeleti lakás ablakából is kiugrott. „Ilyen játékosokra nincs szükségem”, mondta.

Magyarországi sikerei után Hadnagy Moldovába tette át székhelyét: a következő szezontól a Zimbru Chișinăunál folytatja pályafutását.