Erdély

Svédországból csábították haza


Korosztályának egyik legjobbját sikerült hazacsábítani a Csíkszeredai Sportklubnak.

Egy év svédországi kitérő után hazaigazolt a 20 esztendős Részegh Zsolt, aki a soron következő idényben a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatát fogja erősíteni. Korosztálya egyik legtehetségesebb játékosával sikerült megegyeznie a kék-fehérek vezetőségének, így Részeghet a soron következő években kék-fehéreben fogjuk látni.
 
– Zsoltnak nem lesz idegen az Erste Liga, hiszen már ifiként, a 2017/2018-as, illetve a 2018/2019-es idényben is belekóstolt a sorozatba. A legutóbbi nálunk töltött szezonban a szakvezetés úgy döntött, hogy a Sapientia U23 csapatának engedi át a játékjogát, amelyet alaposan meg is hálált, hiszen 31 román bajnoki meccsen nem kevesebb, mint 46 pontot termelt. A legutóbbi szezonban egyet előrelépett a karrierjében és svéd bajnokságba igazolt, pontosabban a HC Vita Hasten utánpótlás csapatához. A Norrköpingben székelő alakulatban alaposan meg kellett küzdjön minden egyes játékpercért és végül 22 találkozón vetették be, miközben egy makacs hátsérülés is megnehezítette a dolgát. A svédországi kaland viszont véget ért és egy új kezdődik a Csíkszeredai Sportklub keretének teljes tagjaként. – áll a Sportklub közleményében.
 
A Csíkszeredai Sportklub kerete
Kapusok: Makszim Szamankov, Adorján Attila, László Arnold.
Hátvédek: Farkas Tamás, Flinta Botond, Gecse Hugó, Györfy Tihamér, Gyenisz Kuljas, Láday Tamás, Papp Szabolcs, Salló Alpár.
Csatárok: Becze Tihamér, Bíró Tamás, Casaneanu Eduard, Fodor Csanád, Rokaly Norbert, Rokaly Szilárd, Sándor Zoltán, Andrej Taratuhin, Részegh Zsolt (HC Vita Hasten).
A felnőtt csapattal készülő ifik: Silló Huba, Gecse Olivér, Kristó Csongor, Ilyés Tamás, Szabó Ákos, Boldizsár Cristian és Antal László.
Visszavonult: Horváth László.
Másodedző: Hozó Levente.
 
Fotó: szja.ro