Erdély

A CFR-nek a legkönnyebb, a Fradinak a legnehezebb jutott


A Ferencváros otthon, a Kolozsvár idegenben vívhatja ki a továbbjutást.

Vasárnap, helyi idő szerint délben a svájci Nyonban, kisorsolták a Bajnokok Ligája 2020-2021-es szezonja első selejtezőkörének párosításait. A román bajnok Kolozsvári CFR és a magyar bajnok Ferencváros egyaránt kiemeltként várhatta a sorshúzást, elégedettebb pedig mindenképpen előbbi lehet: amíg ugyanis a kolozsváriak a lehető legkönnyebb ellenfelet kapták meg, addig a budapestiek a lehető legnehezebbet.

A Ferencvárost az első csoportba sorsolta be korábban az UEFA, a zöld-fehérek neve pedig rögtön az első golyó szétnyitásakor előkerült. A második név pedig a svéd Djurgardené volt, amelynél csak könnyebb ellenfeleket kaphatott volna a Fradi, tekintve, hogy az izlandi KR és az észak-ír Linfield és a koszovói Drita Gjilan párharc győztese lehetett volna még az ellenfél.

A Ferencváros és a Djurgarden még soha nem játszott egymás ellen, mi több, a sárga-piros-kékek még magyar csapattal sem találkoztak. Ezzel szemben a Fradi mérlege a svéd csapatok ellen tíz meccsen négy győzelem, négy döntetlen, két vereség, 17 rúgott gól mellett csak 10-et kaptak.

A magyar bajnokkal ellentétben a Kolozsvári CFR viszont messzemenően elégedett lehet, tekintve, hogy a harmadik csoport leggyengébb csapatát kapta ellenfélnek: a máltai Floriánát. A potenciális ellenfelek között a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és az örmény Ararat-Armenia együttese szerepelt még.

A CFR és a Floriana sem találkozott még egymással, mi több, a kolozsváriak még máltai ellenféllel sem. Romániai gárdák ellen nem túl gazdag a máltai zöld-fehérek előélete sem, mindössze egyszer, még 1969-ben vívtak meg a Bákó együttesével. Ki is kaptak 1-0-ra, illetve 6-0-ra.

A párharcokat augusztus 16-17-én rendezik, a koronavírus-járvány miatt egyetlen meccsen, zárt kapuk előtt dől el a továbbjutás. A Ferencváros hazai pályán, Hindrich Ottóék pedig Máltán vívhatják ki a továbbjutást.

BAJNOKOK LIGÁJA, 1. SELEJTEZŐKÖR
Ferencváros –Djurgarden (svéd)
Floriana (máltai)– Kolozsvári CFR
Celtic (skót)–KR (izlandi)
Legia Warszawa (lengyel)–az előselejtezős torna győztese: Linfield FC (északír)/FC Drita (koszovói)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Fola Esch (luxemburgi)
Connah's Quay Nomads (walesi)–FK Sarajevo (bosnyák)
Crvena zvezda (szerb)–Europa FC (gibraltári)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
FC Ararat-Armenia (örmény)–Omonia (ciprusi)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)– Riga FC (lett)
Qarabag (azeri)–FK Szileksz (északmacedón)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–KF Tirana (albán)
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Asztana (kazah)
Molde FK (norvég)–KuPS Kuopio (finn)
FC Flora Talinn (észt)–FK Suduva (litván)
NK Celje (szlovén)–Dundalk FC (ír)
KÍ Klaksvík (feröer)–Slovan Bratislava (szlovák)