Erdély

Variáció egy témára


Indul a jégkorong Erste Liga, de hogyan?

Tíz felett van a forgatókönyvek száma a jégkorong Erste Liga idényével kapcsolatban Szőke Álmos szerint. A liga elnöke az M1 aktuális csatornán közölte, a tervek alapján szeptember 11-én rajtoló pontvadászat határokon ível át, és az erdélyi csapatokat is számba kell venni a kerek bajnoksághoz.

Mint mondta, tíz felett van a forgatókönyvek száma, ám a helyzet napról napra változik, és az élet felülírhatja az elképzeléseket. Szőke Álmos kifejtette, egyelőre egy teljes kört terveznek, amely során a magyar csapatok nem utaznak határon túlra, később pedig az utazási lehetőségek függvényében nyitnak, és tervezik meg a következő szakaszt.

Elárulta: elképzelhető, hogy az alapszakaszt követően a középszakaszt törlik, amennyiben a helyzet úgy kívánja:

– Akkor készülünk jól, ha nem a teljes képpel kapcsolatban tesszük ezt. Körről körre fogjuk meghatározni a hogyan továbbot, és annak fényében hozzuk meg a további döntéseket.

Hangsúlyozta, a magyar sporteseményekre nincs korlátozás a jelenlegi magyar helyzet szerint, Erdélyben viszont a román rendelkezések alapján nézők nélkül kell elkezdeni a pontvadászatot. Hozzáfűzte, a csapatoknak egészségügyi előírásokat terveznek bevezetni.

A sorsolásra augusztus 26-án kerül sor, egyelőre tíz csapat, a Brassói Corona, a DEAC, a Dunaújvárosi Acélbikák, a Fehérvári Titánok, az FTC-Telekom, a Gyergyói HK, a MAC-HKB Újbuda, a Schiller HC, a Csíkszeredai Sportklub, valamint az UTE indulása biztos. Emellett kérdéses még a szlovák ligában érintett DVTK Jegesmedvék, valamint az osztrák bázisú bajnokságban (ICE) szereplő Hydro Fehérvár AV19 sorsa.

Szőke Álmos kiemelte: utazási korlátozások esetén ha ezek az együttesek nem tudnak indulni az eredetileg tervezett bajnokságban, akkor az Erste Liga tárt karokkal várja őket.

– A magyar jégkorong érdeke, hogy ezek a csapatok és az ezekben szereplő magyar hokisok játéklehetőséghez jussanak – fogalmazott a liga elnöke. Elárulta: megállapodtak a magyar szövetséggel, hogy akár a nevezési időszak augusztus 1-jei lezárását követően is nyitva áll a liga kapuja ezek előtt az együttesek előtt, amelyek csatlakozása nagyot dobna a bajnokság minőségén.

A két országból érkező csapatok dolgát nemcsak az utazási korlátok fogják nehezíteni, hanem a két ország járványügyi politikája is merőben különböző. A romániai feltételek a sportrendezvények kapcsán sokkal szigorúbbak, mint Magyarországon.

Fotó: Pál Zoltán