Erdély

Felülírt elképzelés


Két csoportban küzdenek.

 Meghozta a döntését a Román Kosárlabda Szövetség a 2020/2021-es versenynaptárral kapcsolatban. A férfiaknál, akárcsak a hölgyeknél két csoportra osztották a mezőnyt.

A Nemzeti Bajnokságba összesen 14 csapat nevezett. A szakszövetség eredetileg a szokásos oda-visszavágókban gondolkodott, ám végül ezen tervet felülírták és két csoportra osztották a csapatokat.
 
Csoportokon belül mindenki találkozik mindenkivel, ám a mini turnék szerint lesz a lebonyolítás. 
 
Az alapszakasz után mindkét csoport első három helyezettje a felsőházba kerül, míg a többiek az alsóházba. Itt már a szokásos oda-visszavágó találkozókat fognak rendezni.
 
A helyezések függvényében jöhet majd a rájátszás tornarendszerben. A tervek szerint a 2020/2021-es idény június 1-16. között záródik majd. Természetesen mindent felülírhat a járvány terjedése…
 
A bajnokság pontos kezdési időpontja nem ismert. A baschet.ro információi szerint november folyamán rendeznék az első turnékat.
 
A csoportok
1-es csoport: Kolozsvári U-BT, Nagyszebeni CSU, Bukaresti Steaua, BCMU Pitesti, CSO Voluntari, Konstancai Athletic, VSK Csíkszereda.
2-es csoport: VSK Nagyvárad, Bukaresti Dinamo-Stiinta, Temesvári SCM, SCM Craiova, VSK Galac, VSK Focsani, VSK Tg. Jiu.
 
Fotó: baschet.ro