Erdély

Nem az erdélyi csapatok hétvégéje


Csak a Temesvár tudott nyerni.

 Zárult a labdarúgó másodosztály nyolcadik játéknapja, amely nem az erdélyi csapatokról szólt.

A nyitó mérkőzést Kolozsváron rendezték, ahol az utóbbi időben remek eredményeket elérő U a Concordia Chiajnat fogadta. A zsinórban három győzelmet elérő kolozsváriak a 0–0-s első félidőt követően az 52. percben hátrányba kerültek, de végül sikerült döntetlenre menteniük a meccset.
 
Az FK Csíkszereda mellett a Temesvári Ripensia és a Resicabányai VSK is vesztesen hagyta el a játékteret. Előbbiek a Panduriitól, míg utóbbiak a Bukaresti Metaloglobustól kaptak ki.
 
Egyedül csak a Temesvári ASU Poli tudott nyerni, akik a Viitorul Pandurii Tg. Jiut verték idegenben.
 
A forduló záró összecsapását Lénárdfalván rendezték, ahol a Petrolul Ploiesti vendégeskedett. A hazaiak rögtön a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek, miután Bakmaz kapott piros lapot. Ennek ellenére a második félidő elején a vezetést sikerült megszerezni. A vendégek fölénye végül gólokba jelentkezett. A második félidő közepénél öt perc alatt két gólt is szereztek eldöntve a három pont sorsát.
 
Eredmények, 8. forduló
Kolozsvári U – Concordia Chiajna 1–1
Resicabányai VSK – Pandurii Tg. Jiu 1–2
CSM Slatina – Bákói Aerostar 2–1
Dunarea Calarasi – Gloria Buzau 0–2
Temesvári Ripensia – Bukaresti Metaloglobus 0–2
Viitorul Pandurii – Temsvári ASU Poli 0–1
Konstancai Farul – Turris Oltul 0–2
Lénárdfalva – Petrolul Ploiesti 1–2
 
Az élmezőny
1. U Craiova 17 pont
2. Metaloglobus 16
3. Kolozsvári U 14
4. ASU Poli 14
.
14. Resicabánya 8
15. Csíkszereda 7
18. Ripensia 6
19. Lénárdfalva 4
 
Fotó: liga2.prosport.ro