Erdély

A 111. percben döntöttek


Első ligás ellenfelet is kaphat a következő körben az FK.

 Szép időben vette kezdetét a SR Brassó és FK Csíkszereda közötti labdarúgó Román Kupa-mérkőzés. A tét az ötödik fordulóba való jutás volt, ahol már az első ligás csapatok is bekapcsolódnak a küzdelembe.

 
Az összecsapást az FK kezdte jobban, az első komolyabb helyzet Mészáros nevéhez köthető, aki Bor beadását rosszul találta el és közelről mellé rúgta. A folytatásban Eder kétszer is próbálkozott, de sikertelenül. Válaszként a brassóiak Horia Popa révén veszélyeztettek. A két csapat nem igazán pörgött, hogy a félidő hajrájára újabb csíki lehetőségeket jegyezzünk fel, amelyek azonban kimaradtak. Bara, Mészáros és Bor is helyzetbe került.
 
A térfélcserét követően is aktívabb maradt az FK. Majd jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek. Előbb az 58. percben Eder baloldali beadását Bor közelről rá fejelte, de a játékszer kapufára pattant. Két perc múlva Botorok hatalmas helyzetet hagyott ki, egy az egyben a kapusba rúgta a labdát. A 65. percben Eder lövése is a kapus kezei közt landolt, nem sokkal később a frissen beállt Bauza kevéssel ugyan de mellé rúgta a maga helyzetét.
 
A hajrához érkezve egyre több a hiba mind a két csapat játékában, három-négy passznál többet nem tud összekötni egyik csapat sem. Hosszú indításokból igyekeznek meglépni a felek. Az FK ugyan veszélyesebb volt, de ez nem vezetett eredményre.
 
A hosszabbításban is többnyire a csíkiak támadtak, végül a 111. percben Marrone beadását Botorok közelről a kapuba fejelte és ezt az előnyt megőrizték a mérkőzés végéig. Igaz Bauza és Haberkon is betalálhatott volna, de csúnyán fölé rúgták a helyzeteiket.
 
A 4. forduló legnagyobb meglepetését a Bukaresti Progresul okozta, amely kiejtette a Bukaresti Rapidot. Hasonló kellemetlen meglepetésben volt részül a lénárdfalviknak is, akik Váradszentmárton csapatától kaptak ki.
 
Román Kupa, 4. forduló
Brassói SR Municipal – FK Csíkszereda 0–1 (0–0, 0–0)
Gólszerző: Botorok (111.)
Az FK felállítása: Ribánszki – Apró, Palmes, Takács, Marrone, Savin (Bauza 63.), Szondi (Botorok 46.), Eder (Csürös 95.), Bara (Antal 80.), Bor, Mészáros (Haberkon 63.).
 
További eredmények
Sellenberki Viitorul – Kolozsvári Universitatea 0–3 (játék nélkül)
Dacia Unirea Brăila – SCM Gloria Buzău 1–2
Progresul Spartac – Bukaresti Rapid 3–2 (h.u.)
ACSO Filiaşi – FC U Craiova 1948 0–4
Váradszentmártoni SK – Lénárdfalvi Comuna 4–3
Lipovai Sólymok – Temesvári Ripensia 0–1
Győröd-Kisgyarmatpuszta – Temesvári ASU Poli 3–4 (h.u.)
Şomuz Fălticeni – Ceahlăul Piatra Neamț 0–4
Hușana Huși – CSM Focşani 1–0
Axiopolis Sport Cernavodă – Konstancai Farul 4–6 (b.u.)
Mostiştea Ulmu – Dunărea Călăraşi 1–2
Bukaresti Metaloglobus – Petrolul Ploieşti 1–2 (h.u.)
Concordia Chiajna – CS Mioveni 1–0
CSM Slatina – Turris Oltul Turnu Măgurele 8–9 (b.u.)
Viitorul Dăeşti – Viitorul Pandurii Târgu Jiu 1–2 (h.u.)