Erdély

Kétszer kapott ki hazai pályán a Brassó


Két nap négy meccs.

 Csíkkarcfalván, illetve Brassóban két-két meccsel folytatódott a román jégkorong-bajnokság.

Karcfalván a Sapientia U23 csapata a Gyergyói HK-t fogadta, annak ellenére, hogy a két csapat megegyezett a halasztásról, amelyhez viszont a szövetség nem járult hozzá.
 
A GYHK a körülményeket figyelembe véve négy 17 éves játékost avatott Antal Csongor, Bereczky Ákos, Kosza Kristóf, és Lázár Menyhért személyében. A Sapientia igyekezett megnehezíteni a piros-fehérek dolgát: az első meccsen mínusz háromról, addig a másodikon mínusz négyről jöttek vissza egy gólra, de egyenlíteni nem sikerült.
 
Brassóban a Corona és a Galaci VSK első bajnoki meccseiket tudták le. Igazi kemény csata volt a jégen, hiszen a vendégek semmit nem gyengültek tavaly óta. Maradtak a honosított ukránok, illetve az orosz légiósok, míg a hazai magot kiegészítette a két Bíró testvér. Igaz Lőrincz közben eligazolt a Steauához.
 
A Corona az első meccs közepéig kétgólos előnybe került, de a galaciak innen fordítottak és zsinórban négy gólt szereztek. A Corona végül Carlson és Gliga góljaival a hosszabbításra mentette a meccset. Itt viszont a Duna-partiak élesebbek voltak és Szkacsov révén begyűjtötték a bónuszpontot.
 
A második mérkőzés második percében már megszerezték a vezetést a vendégek, hogy a találkozó felére már 3–0 legyen javukra. A Corona későn kapcsolt és már nem maradt idejük az egyenlítésre.
 
Román bajnokság, eredmények
Sapientia U23 – Gyergyói Hoki Klub 2–4 (0–1, 0–2, 2–1).
Gólszerzők: Róth Zoltán (43.), Antal László (54.), illetve Csergő Hunor (11.), Lázár Menyhárt (29.), Benedek Roland (33.), Timur Raszulov (56.).
 
Brassói Corona – Galaci CSM 4–5 (0–0, 2–2, 2–2, 0–1) – h.u.
Gólszerzők: Tomas Klempa (22.), Radim Valchar (24.), Cody Carlson (49.), Roberto Gliga (57.), illetve Jevgenyij Szkacsov (37., 63.), Vitalij Kiricsenko (40.), Gyenisz Zabludovszkij (46.).
 
Sapientia U23 – Gyergyói Hoki Klub 4–9 (1–3, 3–3, 0–3).
Gólszerzők: Ivácson Alfonz (20.), Karda Előd (29.), Becze Botond (30.), Tódor Csaba (32.), illetve Csergő Hunor (11.), Lázár Kain (16.), Biró Gergő (18., 25.), Szigeti Ákos (27.), Benedek Roland (35.), Shawn St-Amant (44., 45.). 
 
Brassói Corona – Galaci CSM 1–3 (0–2, 0–1, 1–0).
Gólszerzők: Carlo Finucci (54.), illetve Patrik Machala (2.), Jevgenyij Szkacsov (17., 32.)