Erdély

A Barcelona-csatár gólja is kellett Gerédék vereségéhez


A kezdőből kimaradt és a végső sípszót sem élte meg a pályán Herczeg.

A tavaly őszi 6-0 után ezúttal csak 2-0-ás vereséget szenvedett a román női labdarúgó válogatott Svájc csapatától az Európa-bajnoki selejtezősorozat H csoportjának 7. fordulójában. A hazai keret mindkét magyar nemzetiségű játékosa, Geréd Erika és Herczeg Andrea pályára lépett a Mogosoaián rendezett találkozón.

Az eddig veretlen, öt meccséből négyet megnyerő listavezető Svájc toronymagas esélyesként érkezett a harmadik helyre törő Románia elleni mérkőzésre. A hazaiaknál Geréd Erika ezúttal is a kezdőben kapott helyet, de a Székelyudvarhelyi Vasas Femina védője sem tudta megakadályozni, hogy Coumba Sow a 29. percben vezetést szerezzen a vendégeknek. Ekkor már a pályán volt Herczeg Andrea is, aki a 25. percben a megsérült Teodora Melutát váltotta.

Románia hosszú ideig tudta tartani a reményt keltő egy gólos hátrányát, mígnem a 79. percben a Barcelona csatára, Ana-Maria Crnogorcevic be nem állította a 2-0-ás végeredményt. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Geréd végig a pályán volt, míg Herczeget a ráadás perceiben lecserélte Mirel Albon szövetségi kapitány.

A csoport másik mérkőzésén Belgium idegenben mért 9-0-s megsemmisítő vereséget Litvániára, így a csoport élén továbbra is Svájc áll 19 ponttal, őt követi 18 egységgel Belgium, majd 9 ponttal Románia, 4 egységgel Horvátország és a valamennyi meccsét elveszítő Litvánia.

Tekintve, hogy a folytatásban Horvátország fogadja előbb Litvániát, majd Romániát, kijelenthető: a december elsején esedékes horvátországi találkozón dől el, hogy Gerédék meg tudják-e őrizni a harmadik helyüket. A csoportelsőségről a Belgium – Svájc csúcsrangadó dönt majd.

fotó: frf.ro