Erdély

109 éve született Korond olimpiai bajnoka


Lőrincz Márton olimpiai bajnok birkózó sosem térhetett haza szeretett szülőfalujába, a Hargita aljába

brítókép:  Lőrinc Márton Berlinben - kezében a bajnokoknak járó olimpiai tölggyel

1911. októberében született a székelyföldi Korond leghíresebb szülöttje, Lőrincz Márton  olimpiai bajnok birkózó. A szakirodalomban több születési dátuma is szerepel, valószínűleg október 23-án született, de anyakönyvezésére később október 28-án került sor.

Édesanyja a székelypálfalvi születésű Vajda Anna, édesapja a korondi Lőrincz Molnár Mózes, aki az első világháborúban hősi halált halt.
 
Elemi iskoláit Korondon végezte. Rövid ideig mészárosinas volt egy örmény kereskedő üzletében. Később Székelyudvarhelyre szerződött, mint asztalosinas a Gyarmathy-féle asztalosműhelybe. Itt került kapcsolatba a birkózósporttal, hiszen Keresztes Lajos 1928-as olimpiai sikere után megélénkült az érdeklődés a fiatal inaslegények körében a birkózás iránt.

Édesapját korán elveszítette, még az első világháborúban. Alig volt tízéves, amikor a trianoni békediktátum megváltoztatta a határokat. Jött az impériumváltás, a román hatalom átvette a székelyföldi közigazgatást. Sajnos a mostohaapja nem bánt kesztyűs kézzel vele, és nehéz gyermekkora volt. Tizenhat évesen megkapta a sorozópapírt. Akik ismerték, de nem akart román katona lenni, inkább bujkált és betyárnak állt, majd 1929-ben az egyre erősödő kisebbségi elnyomást nehezen tűrő fiatalember Magyarországra menekült. Budapesten végül a Helyiérdekű Vasút (HÉV) alkalmazottja lett, tisztviselői állásban.


Sportkarrierje itt teljesedett ki igazán, miután a Magyar AC birkózója lett. Mindkét fogásnemben versenyzett, 1934-től 1937-ig kötöttfogásban és szabadfogásban 10 alkalommal volt tagja a magyar válogatottnak.

Az 1934. évi stockholmi Európa-bajnokságon ő szerezte a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét.
Ugyanebben az évben magyar bajnok lett, tussal győzött le majdnem mindenkit.

1935-ben sérülten versenyezve második lett az Eb-n.

Az 1936-os berlini olimpiára Szentesen készült fel dr. Papp László birkózó olimpiai bajnok társaságában, aki fagyökérszívósságú, acélkemény székely gyereknek nevezte őt.

A berlini Olimpián 49 nemzet közel 4000 sportolója küzdött az olimpiai bajnoki címekért. A technika történetében először a televízió is jelen volt az eseményen, de a rádió és az írott sajtó képviselői is nagy számban vettek részt a játékokon. A Deutschlandhalle birkózószőnyege meghozza a világhírnevet. Az alig négy éve birkózó Lőrincznek kevesen jósoltak huszonévesen olimpiai érmet. Mégis győzedelmeskedett a székely őserő.

A Magyar Rádió első alkalommal tudósított a nyári olimpiai játékokról. Mikor a berlini olimpián Pluhár István mikrofonjába beszélt, azt kérdezte tőle a kiváló sportriporter: „Mit éreztél Marci, amikor viaskodtál veszedelmes ellenfeleddel?” Marci kemény, határozott hangon felelt: „Küzdelmemben az én jó öreg édesanyámra gondoltam, meg a szülőfalumra, a Hargita aljára, ahol édesanyám imádkozott értem. Így segített meg a Jó Isten, így tudtam győzni.”

Külön érdemes megjegyezni, hogy Lőrincz nem csak nagyszerű sportoló volt, hanem bátor, egyenes ember is, aki megtagadta Berlinben, hogy karlendítéssel üdvözölje a Führert.

A legendás sportoló 1938-ban hagyott fel végleg a versenysporttal, majd leventeoktató lett, a leventeszervezet tagjainak nemzeti szellemű oktatást, katonai kiképzést tartott. Sajnos amilyen híres és ünnepelt lett Lőrinc, pár év alatt úgy tűnt el a névtelenségben, egészen addig, hogy még cirkuszokban is tartott birkózó-bemutatókat. Ez a megélhetést, a mindennapi kenyeret jelentette. Egyetlen bűne az volt, hogy a törvénytelenül feloszlatott MAC színeiben versenyzett.

Miközben Lőrincz Márton tiszteletbeli szülővárosának tekintette Szentest, a szülőfaluról sem feledkezett meg, de hazamenni nem tudott. Egy évtizedet várt a nagy pillanatra, a „kicsi magyar világban”, a második bécsi döntést követően  lehetősége nyílt átölelni szeretteit. Végre láthatta édesanyját is, akit rajongásig szeretett.

A második világháború után az orosz csapatok elől menekült, rövid ideig Salzburgban élt, 1948. április 29-én pedig Marseille-ből postázta a végleges kivándorlást szentesítő levelét édesanyjának, majd hajóra szállt Argentína felé vette az irányt, ahol végül letelepedett.

Az emigrációban töltött éveiről csak annyit tudunk, hogy autófényező-szerelő műhelyt és birkózóiskolát nyitott, majd a sok festéktől gégerákot kapott, és 1969. augusztus 1.-én elhunyt San Carlos de Barilocheban. Halálhírét egy közeli ismerőse, Boros Mártonné levélben közölte a korondi hozzátartozókkal.  

Lőrincz Márton mindig arra készült, hogy ha hazamennek a ruszkik, akkor ő is hazatérhet. Ennek érdekében sosem nősült meg, hogy könnyebb legyen maga mögött hagyni a távoli idegen világot. Sajnos ezt már nem érhette meg. Korond „mikeskelemenje”, a Jó Szelek úrnőjének, Szűz Máriának kikötőjében pihent meg örökre, ott lett nehezebb a föld egy székely röggel.

Emlékét máig őrzi a magyarság. Korondon sportterem, nevével fémjelzett birkózó egyesület, Szentesen köztér viseli Lőrincz Márton birkózó olimpiai bajnok nevét. Az olimpiai aranyérem mellé kapott emléktölgyfa a mai napig ékesíti a várost, mivel szülőfalujába, az elcsatolt Korondra nem vihette.



fotók és forrás: eloszekelyfold.com