Erdély

Rájátszást érő helyen az Aradiak


Öt meccs óta veretlenek.

 Három erdélyi csapat lépett pályára a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján. 

Nyitásként kora délután a Sepsi OSK kétgólos vereséget szenvedett az Academica Cliniceni vendégeként, hogy ezt követően az Aradi UTA vendégeskedjen a FC Botosani otthonában.
 
Az Aradi UTA úgy érkezett meg az ország másik végében található Botosaniba, hogy az azt megelőző négy bajnokiján két győzelmet és két döntetlent könyvelhettek el. A sorozatot Bálint László György tanítványai folytatták volna. Ráadásul a Botosani hat vesztes meccs után épp a legutóbbi fordulóban, Medgyesen, tudott győzni.
 
Így is tabellaszomszédok csatájáról volt szó. Az UTA pedig remekül rajtolt hiszen a 4. percben egy kontra végén Morar révé megszerezték a vezetést. Igaz ezt követően a hazaiakon volt a sor, hogy diktálják a tempót és a félidő hajrájához közeledve két büntetőből már a vezetést is megszerezték. Igaz a második tizenegyes igencsak véleményes volt…
 
A fordulást követően azonnal egyenlítettek az aradiak Erico góljával. Ezt viszont lesállás előzte meg…
 
A folytatásban kemény küzdelem zajlott a pályán, hogy a 72. percben Morar egy remek szabadrúgásból megszerezze második gólját és egyben csapata győztes találatát is, hiszen a hátralevő bő 20 percet remekül kihízták a vendégek.
 
Az aradiak győzelmükkel megelőzték a Botosanit és feljöttek az ötödik helyre és egy pontra vannak a 15 pontos 4. Sepsi OSK-tól
 
A nap másik meccsén a FC Heramannstadt az éllovas CSU Craiovát fogadta. A vendégek már az első percekben meg akarták mutatni, hogy ki a jobb csapat. Ez sikerült is és hatalmas mezőnyfölényt harcoltak ki maguknak. Valamire való helyzetet viszont a hazaiak vezettek a 16. percben, amikor a vendégek kapusa Pigliacelli kellett nagyot védjen Mayoral akciójánál. A folytatásban nem változott semmit a játék képe, hogy a fölény végül góllá érjen a 33. percben. Három percre rá a szebeniek kezében volt az egyenlítés, de büntetőt rontottak Mayoral révén.
 
A második félidőben a szebenieknek sikerült kijönniük az első félidőben látott szorításból, de a kapu előtt a vendégek voltak sokkal veszélyesebbe és csak Figueiradon múlott, hogy nem kaptak gólt. A mérkőzés végéhez közeledve mégis ott volt a lehetőség az egyenlítésre: a 90. percben Sintean hagyott ki hatalmas ziccert.
 
A Craiova behúzta ezt a meccset is és kilenc meccsből nyolcat megnyerve 6 pont előnnyel vezetik a bajnokságot, az egy meccsel kevesebbet letudó FCSB és CFR előtt.
 
Román bajnokság, 9. forduló
FC Botosani – Aradi UTA 2–3 (2–1)
Gólszerzők: Keyta (28.), Florescu (33.), illetve Morar (4., 72.), Erico (48.).
 
FC Hermannstadt – CSU Craiova 0–1 (0–1)
Gólszerzők: Bancu (33.).