Erdély

Gyenes: Örülök, hogy ez már az utolsó előtti nap


Már csak potom félezer kilométer van a célig.

447 kilométer: ennyi választja el a Janbuban táborozó mezőnyt attól, hogy pénteken beérjenek a 43. Dakar-rali célállomására, Dzsiddába. Sok? Kevés? Segítünk: ez nagyjából a Kolozsvár és Bukarest közötti táv….

Csütörtökön, az utolsó előtti napon az eredeti tervekhez képest mintegy 50 kilométerrel kevesebbet kellett megtenniük a versenyzőknek, a szervezők ugyanis ennyit rövidítettek a versenytávon. „Szerencsére”, tette hozzá a végén az egyre elgyötörtebbnek tűnő Gyenes Emánuel.

Bizonyára fáradt már, de továbbra is állja a sarat a szatmári motoros, aki a 11. napot 5 óra 39 perces idejével a 26.-ként teljesítette, összesítettben pedig újabb egy helyet előrelépve már a 24. helyen áll.

A két alkategóriában, amelybe Gyenes címvédőként benevezett, egyaránt a második helyen áll: a Malle Moto osztályban 69 perc, a Maratonban pedig 5 óra a hátránya.

„Nehéz volt a mai nap is, mert sokat ültünk nyeregben. Az utolsó 60-70 kilométer tele volt dűnékkel, a legnagyobb nehézséget azonban az utolsó 15 kilométer jelentette. Itt sok volt a kő és az elágazódás, nehéz volt a tájékozódás, párszor vissza is kellett fordulnom. Örülök, hogy itt vagyok már az utolsó előtti napon...”, nyilatkozta Janbuba érve Mani.

Versenyben van még a vajdasági Saghmeister Gábor is, aki összesítettben a 61 helyen áll, miután csütörtökön a 62. időt futotta.

Pénteken tehát az utolsó versenynap vár a pilótákra, Janbuból 447 kilométert kell megtenniük Dzsiddáig, ebből pontosan 200 kilométer lesz a mért szakasz.

Mint Kolozsvártól Székelyudvarhelyig...

fotók: www.facebook.com/ManiGyenes