Erdély

Kiütéses újpesti siker


Nem került közelebb a negyedik helyhez a MAC.

A negyedik helyért hajt a MAC HKB Újbuda a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó pályaelőnyt érő helyért a Debrecennel vannak nagy csatában. Előbb viszont az Újpest ellen kellett volna bizonyítani.

Nem sikerült.

Az UTE sérültjeinek többsége visszatért, így újra Rajna védett, és játszott Benk, Bodó, Just és Sikorcin is. A MAC HKB-ban ezúttal Jászai és Csollák került a keretbe, Tornyai és Bugár maradt ki.

Az újpestiek a 4. percben megszerezték a vezetést, Just lövése megpattant Bálizson, és beperdült a kapuba. A gól szárnyakat adott a hazaiaknak, egy perc múlva Vorobjov duplázta meg a vezetést saját kipattanóját értékesítve, aztán a 10. percben Sotlar is eredményes volt. A vendégek ráadásul kettős emberhátrányba kerültek, és a kiállítások végén Vorobjov belőtte a negyedik gólt is. A MAC HKB-nak is jutott egy kettős fór, ám Rajna eszén nem tudtak túljárni a pörgős első harmadban.

A második felvonás is újpesti góllal indult, Bodó is beköszönt közelről, és ezt követően kapust cseréltek a vendégek, Farkas váltotta Bálizst. Öt percig tudta tartani hibátlan mérlegét, ekkor Bodó volt újra eredményes, ezúttal távolról. Egy perc múlva Sofron szépített szóló végén. A vendégeknek bőven lett volna lehetőségük még közelebb is zárkózni, de a helyzetek kimaradtak. Az UTE viszont hatékonynak bizonyult, Just, aztán egy lendületes akció végén Perkovich is eredményes volt, így 8-1-re módosult az állás.

Az UTE két hátrányt is kibekkelt a harmadik harmad elején, majd Stadel is feliratkozott a gólszerzők közé, a hajrában pedig Vincze változtatta kétszámjegyűre a lila-fehérek góljainak számát.

Az újpesti csapat egy hónapon belül másodszor jutott el tízig, januárban a Titánoknak lőttek ennyit. Ennyi gólra a szezonban csak a Csíkszereda volt még képes.

A két együttes között öt pontra csökkent a különbség, az UTE egyúttal megelőzte a Gyergyót.

A MAC HKB vasárnap a DEAC otthonában javíthat, az Újpestre pedig hétfőn a Vasas vár.

Erste Liga
Újpest – MAC HKB Újbuda 10–1 (4–0, 4–1, 2–0)

Fotó: ersteliga.hu