Erdély

Alapszakszgyőztes a Brassói Corona


Esélyt sem adtak a Gyergyói HK-nak.

Dupla fontosságú rangadót rendeztek a jégkorong Erste Ligában, hiszen a Brassói Corona és a Gyergyói HK egymás elleni meccse a román bajnokságba is beleszámított.

A mérkőzés tétje nem csupán a hat pont bezsebelése volt. A Brassói Corona ugyanis egy esetleges győzelemmel visszavehette a vezetést az Erste Ligában egyszersmind behúzhatta az alapszakasz elsőséget is.

A sárga-kékek pedig semmi esélyt sem adtak a sok hiányzóval felálló Gyergyói HK-nak. A piros-fehéreknél számtalan hiányzó volt, akik sérülés miatt nem tudtak Szilassy Zoltán vezetőedző rendelkezésére állni.

„A légiósaink közül hiányozni fog Tero Koskiranta, Joe Basaraba, Marek Troncinsky, és Igor Bobcek, és hazai játékosaink közül sem lehet ott Péter Zsolt, Barabás László, vagy a hosszabb ideje sérült Ivácson Roland sem.” – állt a meccs előtti gyergyói beszámolóban.

Az első harmad derekán kevesebb mint három perc alatt háromszor volt eredményes a házigazda, Wilson, Bors és Valchar talált be.

A második harmadban jóval több lőtt kapura a Gyergyó, amely a 32. percben, fórból szépített is St. Amant révén. Aztán kettős brassói emberelőny következett majdnem egy percig, ám végül az újabb Corona-gól már egyenlő létszám mellett született meg, Molnár Zsombor talált be.

St. Amant a harmadik haramd elején még visszahozta a gyergyói reményeket, ám a Brassó fórból visszaállította a háromgólos különbséget, Dame-Malka volt eredményes. Valchar az 52. percben meglőtte a hatodik hazai gólt is, majd a hajrában gyors gólváltás következett, Gajdó gólja után még Csergő kozmetikázott az eredményen.

A két együttes szerdán szintén Brassóban újra megmérkőzik, majd pénteken Gyergyószentmiklóson zárják az alapszakaszt.

A Brassó így megnyerte az alapszakaszt, a második az FTC-Telekom, a harmadik a Csíkszereda, a negyedik a DEAC lett.

Erste Liga / Román bajnokság
Brassói Corona – Gyergyói HK 7–3 (3–0, 1–1, 3–2)
Gólszerzők:
Wilson (9.), Bors (10.), Valchar (12., 52.), Molnár Zs. (38.), Dame-Malka (45.), Gajdó B. (59.), illetve St.-Amant (34., 42.), Csergő (59.).

Mestermérleg
Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: – Azt tettük, amit kellett ahhoz, hogy már most megszerezzük az első helyet. A korcsolyázás rendben volt, kihasználtuk a helyzeteinket, a kapu előtt jobbak voltunk, és elismerés jár a csapatnak a teljesítményért. Nagy dolgot értek, mondtam a srácoknak, hogy élvezzék ki, de még sok munka vár ránk.

Góga Attila, másodedző, Gyergyó: – Az eredmény nem mutatja hűen csapatunk igazi értékét. Két hasonló csapatot láttam, de mi kicsit lassúak voltunk a helyzeteink értékesítésekor. A csapatunk nem volt teljes, néhányan kisebb sérülés miatt hiányoztak, nem akartuk kockáztatni a szereplésüket a rájátszás előtt. Gratulálok a Brassónak az első helyhez, meglátjuk, mi történik a következő meccsen.

Fotó: ersteliga.hu