Erdély

Másodjára is győzelem


Újabb remek meccset tudtak le a csíkiak.

Letudta a páros meccsét a Galaci VSK ellen a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely újabb román bajnokival hangolódott a közelgő Erste Liga rájátszásra.

A galaci oldalon egy változás volt a keretben, míg a hazai részről a Jason Morgan-Hozó Levente edzőpáros ezúttal is borította a keretet. A sérült László Arnold helyett Makszim Szamankov kezdett a kapuban, míg a jégre lépők között ott volt Becze Tiahmér is, vagy épp Andrej Taratuhin.

A Sportklub már a párharc első meccsén is rájátszásos üzemmódban lépett jégre, de ez hatványozottan igaz volt a második meccsre. A védekező zónában és a kapu előtt remekül dolgoztak a kék-fehérek és Szamankov is kiváló teljesítménnyel rukkolt elő.

Az ötödik percben Taratuhin góljával meg is született a vezetés, majd a második harmadban Tousignant és Kuljas bombája nyomán már hárommal ment a Sportklub. Ekkor a galaciak ugyan szépítettek, de esélyük sem volt közelebb kerülni. Sőt a harmad végén Papp Szabolcs előnyös találata végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A záró felvonásban a Sportklub a biztonságos játékra törekedett és esélyt sem adtak a galaciaknak. A Duna-parti játékosok érezvén vesztüket az utolsó öt percre némi mészárlásba kezdtek. Több kirívó szabálytalanság is történt. Polinyin valósággal levadászta Beczét, amiből egy bunyó is lett, majd Papp Szabolcsot intézték el a palánk mellett, hogy végül a kapitány idő nap előtt kénytelen volt levonulni. Az adok-kapok bőven ment. A végére Bíró Tamás is kiosztott egy könyökest Limanszkinak.

Az eredmény nem változott és a Sportklub újabb győzelmével versenyben van a román bajnokság második helyéért, amely az elődöntőben pályaelőnyt jelenthet a majdani rájátszás során.

Román bajnokság
Csíkszeredai Sportklub – Galaci VSK 4–1 (1–0, 3–1, 0–0)
Gólszerzők:
Andrej Taratuhin (5.), Mathieu Tousignant (31.), Gyenisz Kuljas (33.), Papp Szabolcs (38.), illetve Szergej Pajor (33.).

Fotó: Halmágyi Zsolt