Erdély

Hibátlan erdélyi kezdés – legalábbis „hátul”


Élre állt a Kolozsvár – néhány órára.

A Sepsi nyitotta meg a román labdarúgó élvonal felsőházának rájátszását, a háromszéki gárda Niczuly Rolanddal a kapujában értékes pontot szerzett a bajnokaspiráns Craiova otthonában. A címvédő CFR a második félidőben lőtt gólokkal legyőzte az Academica Clincenit, így a tabella élére ugrott. De csak addig, amíg a FCSB hátrányból fordítva le nem gyúrta a Botosani gárdáját 2-1-re.

A nyitómeccs borzalmasan kezdődött, a hazaiak fiatal tehetsége, Stefan Baiaram már a 2. percben olyan rosszul ért földet egy felugrás után, hogy súlyos sérülést szenvedett, le kellett cserélni (a jelek szerint egy hónapra ki is dőlt). Az első félidőben továbbra is rájárt a rúd a hazaiakra, mivel kétszer is kapuba találtak, de les miatt egyik góljukat sem adta meg a játékvezető. A szünet után mindkét kapusnak volt egy-két komolyabb feladata, a hajrában pedig a 62. percben becserélt Kovács Lóránt is nagyot mentett a Sepsi kapuja előtt. Az összességében kiegyenlített és nem túl sok eseményt hozó mérkőzésen igazságos döntetlen született.
 
Döntetlen volt az állás Kolozsváron is, legalábbis a szünetben. Hiába alakított ki jó néhány gólszerzési lehetőséget a címvédő hazai gárda, játékosai nem tudtak az Academica kapujába találni. A szünet után aztán gyorsan változott a helyzet! Előbb Adrian Paun zörgette meg a hálót (53.), majd szinte rögtön Ciprian Deac megduplázta a kolozsvári előnyt (56.), a kegyelemdöfést pedig Gabriel Debeljuh vitte be (81.)
 
Az erdélyiek fölényéről sok mindent elmond, hogy 64%-ban birtokolták a labdát és tízszer többször lőtt kapu felé (10-1 az arány), mint a vendégek. Egyik erdélyi csapat sem kapott gólt tehát az első fordulóban, mi több, a „kolozsvári vasutas” legutóbbi kilenc mérkőzéséből kilencszer zárt tökéletesen hátul.
 
Sokáig úgy tűnt, hogy győzelmével a CFR élre is tud állni, ám a FCSB négy perc alatt (Octavian Popescu 66., Ionut Pantiru (70.) válaszolt Stefan Askovski (37.) góljára, így a bukaresti gárda fordított a Botosani ellen és tartja egy gólos előnyét.
 
A folytatásban szerdán a Kolozsvár Sepsiszentgyörgyre látogat, a Botosani fogadja a Craiovát, míg a FCSB csütörtökön Clinceniben lép pályára.
 
fotó: www.facebook.com/cfr1907