A rutinosabb svédek esélyt sem adtak a Sepsinek
A piros-fehérek továbbjutási esélyei alighanem már az első mérkőzés után kútba vesztek.
Ugyan az UEFA büntetőse miatt nem lehetett telt ház a Sepsi Arénában, mégis frenetikus hangulat fogadta a Sepsi OSK együttesét az Európa-konferencialiga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén a Djurgardens ellen. Mindez azonban nem sokat segített, a rutinosabb svédek 3-0-ra nyertek – alighanem eldöntve a továbbjutás kérdését is.
Ugyan a labdabirtoklás (51% a svédeknek) és a kaput találó lövések száma (egyaránt 6) kiegyenlített küzdelmet sejtet, a Djurgardens mégis ellenfele fölé tudott nőni: tapasztalatban és egyéni képességekben is. Előbbi érthető, hisz amíg a Sepsi számára ez a második idény az európai kupaporondon, addig a Djurgardens az utóbbi öt szezonból csak egyszer hiányzott a nemzetközi szintérről. Az erdélyi magyar szurkolók számára is ismerős lehet a csapat, hiszen 2020-ban a Bajnokok Ligájából a Ferencváros (2-0), az Európa Ligából pedig a Kolozsvári CFR (2-1) búcsúztatta őket. Ezúttal viszont kevéssé valószínű, hogy ők húzzák majd a rövidebbet.
Ugyan a Sepsi Mario Rondon, Mihai Balasa és Catalin Golofca révén is gólt szerezhetett volna az első félidőben, akik kapuba találtak, azok a svédek voltak. Előbb a Rondon kezezése után megítélt büntetőből Victor Edvardsen (26.), majd Joel Asoro (31.).
A Niczuly Rolandot a kapuban, Gedő Hunort és Nistor Ákost a kispadon tudó Sepsi a szünet után Adnan Aganovic és Balasa révén veszélyeztetett, gólt azonban ismét Asoro szerzett. Becsületükre legyen mondva, a háromszékiek nem adták fel, de szerencséjük sem volt: Cosmin Matei az 57. percben a kapufát találta el. A hajrában aztán mégiscsak összejött az egyenlítés, a 79. percben Alexandru Tudorie büntetőből volt eredményes, a 3-1-es hazai vereség azonban nem sok jót sejtet a svédországi visszavágó előtt. A Djurgardens amúgy is nagy formában van: ez volt zsinórban a 8. győzelmük.
A párharc továbbjutója az APOEL Nicosia – Kizsilzsar párharc győztesével játszik majd a csoportkörbe jutásért. Az első mérkőzésen a ciprusiak hazai pályán 1-0-ra legyőzték a kazahokat.
Kiütéses győzelmet aratott viszont a MOL Fehérvár, amely 5-0-ra győzte le a moldovai Petrocub csapatát. Az első gólt a bukovinai székely felmenőkkel is rendelkező Dárda Pál lőtte a 20. percben, majd Kenan Kodro (23.) és Stopira (35.) révén a Vidi bő fél óra alatt lerendezte a mérkőzést. A szünet után alighanem a továbbjutás is eldőlt, miután Ivan Petrjak (66.) és Budu Zizvivadze (88.) kiütésessé tette a győzelmet. A nagybányai Claduiu Bumba kezdőként a 71. percig volt pályán a magyar együttesben.
A Fehérvár következő ellenfele a német Köln lesz.
fotó: www.facebook.com/osksepsi