Erdély

Rajtra készen a kerékpározók


18-ra olvadt a csapatok száma.

Tizenhatodik alkalommal kerül sor a Székelyföld Kerékpáros Körversenyére, amely idén több újdonsággal is szolgál. Egyrészt öt szakaszból fog összetevődni a verseny, másrészt a körverseny átlépi az országhatárokat, hiszen Debrecenből rajtol el.

A cívisvárosban megtartották már az ünnepélyes csapatbemutatót a Nagyerdei DVSC stadion mellett, míg ma délelőtt már a sportolóké a főszerep.

Az első szakasz során Debrecen utcáin kell bizonyítsanak a sportolók, hiszen a nyitó etap városi versenyt jelent, amely során hét 13.1 kilométeres kört tesznek meg a városban. A szervezők tájékoztatása szerint három alkalommal fognak sprintet mérni, ám hegyimenőnek járó trikót még nem fognak osztani.

Azt majd csak a második szakasz után, amikor a mezőny megérkezik Székelyföldre. Rögtön a második etap során a Marosvásárhely – Csíkszereda útvonal vár majd a sportolókra a maga 161.6 km-es távjával, sprintjeivel, hegyibefutókkal.

Az előzetes tervek szerint a körversenyen 22 csapat részvételére számítottak, ám a start napjához közeledve, ahogy megszokhattuk, a mezőny fogyni kezdett. Négy csapat lépett vissza: szlovák BRS Kaktus Bike, a holland Alinq Continental Cyclingteam, a német Dauner | Akkon Pro Cycling Team, valamint a román válogatott.

A résztvevő csapatok
Kontinentális csapatok: Team Novak (Románia), Asd Cycling Team Friuli (Olaszország), WSA KTM Graz P/B Leomo (Ausztria), Mentorise Cycling Team (Románia), Voster ATS Team (Lengyelország), Allinq Continental Cyclingteam (Holandia), Delio Gallina Colosio Eurofeed (Olaszország), Team Giotti Victoria (Olaszország), Global Cycling Team (Hollandia), Beltrami Tre Colli (Olaszország).
Klubcsapatok: Kecskeméti Első Sor-MKB (Magyarország), ARBÖ Headstart On Fahrrad (Ausztria), Tzar Simeon Plovdiv Cycling Team (Bulgária), Epronex Cycling Team (Magyarország), UVT-Devron West Cycling Team (Románia), Bukaresti Steaua (Románia), Solme Olmo (Olaszország).
Válogatottak: Bulgária, Szerbia.