Erdély

Jégen a székely csapatok


Elkezdték a felkészülést.

Az utolsó, ám a leglényegesebb szakaszába lépett a székelyföldi jégkorongcsapatok felkészülése, amelyek mindegyik a héten megkezdte a jeges tréningeket.

A Gyergyói HK játékosai hazai pályán kezdték meg a jeges edzéseket, ahol lassan a teljes kerettel tud dolgozni Szilassy Zoltán vezetőedző. Ugyanakkor a „jég szaga” nem újdonság a piros-fehéreknek, hiszen Érden már volt részük jeges edzésben. A csapat gerince egyben maradt, így a szakvezetés nagy átalakításokat nem kellett végrehajtson a nyáron.

Ugyanakkor a klub hivatalosan is bejelentette, azt amit már korábban megírtunk, hogy Benedek Roland Galacon folytatja, míg Péter Zsolt is távozott az együttestől.

A klub bejelentette azt is, hogy augusztus 19-én Miskolcon a DVTK Jegesmedvék ellen, augusztus 25-én Érden a HC Érsekújvár ellen, majd augusztus 29-én Debrecenben a Debreceni DEAC ellen hangolnak.

A Csíkszeredai Sportklub Csíkkarcfalván kezdte meg a jeges edzéseket. Bár voltak arról híresztelések, hogy a sportolók nem kezdik meg a jeges felkészülést, amíg a járandóságuk nincs rendezve, de mégiscsak jégre álltak. Igaz közben a klub is rendezni kezdte a tartozásait. Hozó Levente másodedző elmondása szerint napi egy jeges és egy szárazedzés szerepel a programban. A légiós játékosok érkezése a hónap végére várható, addig a hazai kerettel készülnek.

A Sportklub első felkészülési meccsét Karcfalván tudja le a Háromszéki Ágyúsok ellen augusztus 19-én este 18.00 órától. Rá egy hétre pedig részt vesznek a Sapientia U23 által szervezett négycsapatos tornán, ahol a Bukaresti Steaua, valamint a Háromszéki Ágyúsok vesznek részt.

Munkába álltak a Sapientia U23, valamint a Háromszéki Ágyúsok csapatai is. Mindkét csapat úgy a jeges, mint a száraz edzéseket Csíkkarcfalván végzi.

Fotó: Gyergyói HK / facebook