Erdély

Bemutatkozott a világbajnokságon Kovács, a brazilok nem zárták a szívükbe


Nem volt könnyű dolga az erdélyi játékvezetőnek a hatalmas meglepetést hozó találkozón.

Azt követően, hogy a novemberi-decemberi világbajnokságon nyolc, a jelenleg zajló klubvilágbajnokságon pedig egy mérkőzésen működött közre negyedik számú játékvezetőként, Kovács István kedd este végre középbíróként kapott szerepet: ő vezette a brazil Flamengo és a szaúd-arábiai al-Hilal közötti elődöntőt. Amely hatalmas meglepetésre az ázsiaiak 3-2-es győzelmével ért véget, így ők jutottak be a klub-világbajnokság döntőjébe.

A marokkói Tangerben rendezett mérkőzés nem volt egyszerű, Kovács összesen tíz sárga és egy piros lapot osztott ki: hét sárgát és a pirosat a brazilok kapták!

A nagykárolyi bíró már a 4. percben kénytelen volt büntetőt ítélni az al-Hilal javára, amit Szalem al-Davszari gólra is váltott. Negyed órával később Pedro ugyan egyenlített, az első félidő ráadásában azonban Gerson szabálytalankodott csapata tizenhatosán belül, a brazilok heves reklamálása ellenére pedig Kovács a VAR tanulmányozása után felmutatta a második sárgát a télen az Olympique Marseille-től igazolt játékosnak és büntetőt ítélt, amit ismét al-Davszari váltott gólra.

Az emberelőnyben maradt szaúdiak az Atletico Madridot, a Villarrealt, a Valenciát, a Fulhamet és a Sportig Lisszabont is megjáró Luciano Vietto révén a 70. percben tovább növelték előnyüket, a korábban a Fiorentinában is szereplő Pedro második gólja a 91. percben már csak izgalmasabbá tette a végjátékot.

Hiába tehát a sok, Európát megjárt sztár – David Luiz (Benfica, Chelsea, PSG, Arsenal), Gabriel Barbosa (Inter), Arturo Vidal (Leverkusen, Juventus, Bayern, Barcelona, Inter), Everton (Benfica), Felipe Luis (Atletico Madrid, Chelsea), Guillermo Varela (Manchester United, Frankfurt), Erick Pulgar (Bologna, Fiorentina) -, a Flamengo hatalmas meglepetésre kiesett, a döntőbe pedig az al-Hilal jutott, amelyben szintén találhatunk egy-két ismerős nevet: Vietto mellett megfordult neves klubban Andre Carillo (Sporting, Benfica, Watford) és Odion Ighalo (Udinese, Watford, Manchester United) is, de a duplázó al-Davszari is játszott kicsivel több, mint fél órát a Villarreal színeiben a 2018-as szezon zárómeccsén a Real Madrid ellen.

Kovács Istvánnak ez volt a második szerepvállalása a tornán, miután az egyiptomi al-Ahli és az új-zélandi Auckland közötti nyitómeccsen negyedik számú játékvezetőként működött közre.

A döntő másik résztvevője a Real Madrid vagy az egyiptomi al-Ahli lesz, ezt az elődöntőt szerda este rendezik.