Erdély

Ünnep Metzben: Bölöni László élvonalba vezette csapatát!


A bordó-fehérek egy év után térhetnek vissza a legjobbak közé.

Egy évvel a kiesés után visszajutott a francia élvonalba Bölöni László csapata, a Metz, amely péntek este egy változatos mérkőzésen 3:2-re legyőzte a Bastia együttesét. A bordó-fehérek ellenlábasának, a Girondins Bordeaux-nak a mérkőzése ellenben botrányba fordult, szurkolói rendbontás miatt a találkozó a 22. percben félbeszakadt.

A Ligue2 utolsó fordulójának forgatókönyve egyszerű volt: az előző fordulóban a feljutást jelentő második helyre kapaszkodó Metz-nek le kellett győznie a 4. helyen álló Bastia csapatát. Ellenkező esetben figyelnie kellett, hogy a feljutást jelentő helyről hónapok után lecsúszó Bordeaux mit játszik a bennmaradásért küzdő Rodez ellen. Bölöni László csapata és riválisa egyaránt 69 ponttal várta az utolsó etapot.

A Metz pedig semmit nem bízott a véletlenre! Cheikh Sabaly (31.) és Youssef Maziz (55.) góljaival már 2:0-ra vezetett, amikor Florian Bohnert (68.) szépített. Ám Maziz (75.) szinte rögtön ismét kettőre növelte csapata előnyét, Kevis Schur azonban izgalmassá tette a végét, az eredmény viszont nem változott.

Ezzel szemben a Bordeaux a 22. percben hátrányba került. Egy feldühödött hazai szurkoló a pályára rohant és fellökte a gólt szerző Lucas Buadest, a játékvezető pedig azonnal lefújta a mérkőzést. Miközben a Girondins vezetői újrajátszásban reménykednek, a közvélemény példás büntetést vár. Aminek része, hogy a mérkőzést 3:0-s eredménnyel a Rodez javára írják. A helyzetet bonyolítja, hogy ebben az esetben a Rodez bennmaradna a második osztályban, az Annecy pedig búcsúzni kényszerülne.

A Metz csapatára visszatérve, október végén talán senki sem hitt már az azonnali visszajutásban! A szezon elején kinevezett Bölöni helyzetét nagyban nehezítette, hogy összesen 28 (!) játékos hagyta el a klubot, az értük kapott 16,2 millió euróból viszont csak két milliót fektettek új játékosokba a vezetők. A hét új érkező közül csak kettőért adtak pénzt. Az említett, október végi periódusban, amikor 2:0-ra kikapott a Metz a listavezető és bajnok Le Havre-tól, a tabella 12. helyére esett vissza.

Akkor senki sem hitte volna, hogy a szezon végéig már nem kap ki a csapat: 16 győzelem és 9 döntetlen után, a 75 pontos Le Havre mögött 3 ponttal lemaradva a 2. helyen végzett a Metz, ennek köszönhetően pedig a már 70 éves Bölöni készülhet a visszatérésre a Ligue1-be!

fotó: fcmetz.com