Erdély

Leszorultak a kosárlabda dobogójáról az erdélyiek


Az Aradnak esélye sem volt a döntőben, a korábbi sorozatbajnok Sepsi viszont legalább a bronzérmet behúzta.

A Sepsi SIC sorozatban megnyert hét bajnoki címe után idén nincs erdélyi csapat a román kosárlabda-bajnokság dobogójának élén, miután a CSM CSU Konstanca nagyon simán, 3:0-ra legyőzte az FCC Baschet Arad együttesét. Ugyan hegemóniája véget ért, de a harmadik helyet legalább megnyerte a Sepsi, miután összesítettben 2:1-re fölülmúlta a SC Municipal Targoviste együttesét.

Azok után, hogy az Arad hatalmas meglepetésre az elődöntőben kiejtette a legutóbbi hét kiírást megnyerő, az ősszel az Euroligában is meccseket nyerő Sepsit, a Maros-parti gárda tűnt a döntő esélyesének. Ehhez képest esélye sem volt a Biszak Boglárkát foglalkoztató gárdának!

A három győzelemig tartó párharc első két mérkőzését Konstancán vívták és a hazaiak annak rendje és módja szerint be is húzták a találkozókat: az elsőt 72:65-re, a másodikat pedig 88:69-re nyerték. BIszak az első meccsen 5, a másodikon pedig 11 pontot szerzett – mindhiába.

Következett kedd este a harmadik mérkőzés Aradon, amelyen azonban az erdélyiek nem tudták elkezdeni a felzárkózást. Andrea Easley és Taylor Murray 18-18 pontja ellenére a finálé leggyengébb teljesítményét hozva 71:56-ra kikaptak, így a CSM CSU Konstanca megnyerte fennállása első bajnoki címét.

Legalább a bronz megvan

A bronzcsatában a méltán csalódott Sepsi jól kezdett, a magyar válogatott Gereben Lívia 6 pontjával is 82:57-re legyőzte a Targovistét a két nyert mérkőzésig tartó párharc első találkozóján. Csakhogy a Targoviste élni tudott a hazai pálya előnyével és 71:64-es győzelemmel egyenlített.

A mindent eldöntő mérkőzés Sepsiszentgyörgyre került át, a Sepsi pedig nem bízta a véletlenre: 87:69-re nyert és övé a bronzérem. Masa Jankovic meg sem állt 20 pontig, Gereben is 8-ig jutott (összesen 16 pontot szerzett a három mérkőzésen), de 45 másodpercet kapott a mindössze 18 éves Veress Kincső is.

fotók: frbaschet.ro