Zsóri Dániel elvétve kapott lehetőséget Aradon
Cikksorozatunkban összefoglaljuk az erdélyi és székelyföldi játékosok szezonját.
Zsóri Dániel, a 2019-es Puskás-díjas támadó, a 2024–2025-ös idényben az UTA Arad színeiben szerepelt a román Szuperligában. A szezon során 19 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ebből három alkalommal kezdőként. Bár többnyire csereként számítottak rá, így is három gólt és két gólpasszt jegyzett, bizonyítva, hogy perememberként is képes hatékonyan hozzájárulni csapata teljesítményéhez.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a rájátszásban a Petrolul Ploiești elleni 2–0-s győzelem alkalmával, ahol szögletből adott gólpasszt, majd maga is betalált, ezzel megduplázva szezonbeli góljai és asszisztjai számát.
Jóllehet a vezetőedző nem értékelte sokra Zsórit, talán ez lehetett a mellőzésének egyik oka is. "Zsóri olyan játékos, aki Magyarországon az NB II-ben sem játszott - alázta mmeg nyilvánosan játékosát Mirce Rendic egy nyilatkozatában - De van még néhány olyan futballista, akinek nem is a kispadon, hanem a lelátón lenne a helye."
Zsóri teljesítménye ellenben arra utal, hogy még mindig képes meghatározó szerepet betölteni csapataiban, és a jövőben is érdemes lesz figyelemmel kísérni pályafutását.
Forrás: NSO, Magyar Nemzet
Fotó: UTA Arad