Ezt érdemes tudni Szabó Bálintról
Bemutatjuk az FK Csíkszereda nyári igazolásait.
Szabó Bálint korának egyik ígéretes magyar középpályása. Pályafutását az NB I-ben is nyitó Fehérvár akadtémiáján kezdte, ahol 2017 elején mutatkozott be felnőttszinten. 2020 nyarán szerződött a Paksi FC-hez, majd fél évre kölcsönadták Kaposvárnak, később pedig Törökországba, az Antalyasporhoz került kölcsönbe.
A 2023–24-es szezonban visszatérve Pakson kulcsszerephez jutott: ő is közreműködött a csapat történetének első Magyar Kupa-győzelmében, a döntőben a Ferencváros 2–0-s legyőzésében is részt vett. Ebben az idényben 23 NB I-es mérkőzésen három gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt adott.
2024 szeptemberében a Fehérvár FC kölcsönvette egy évre. Fehérvári visszatérése során új lendületet kapott, de a szezon végén visszatért a Pskhoz, ahol azonban nem hosszabbítottak vele, így került ingyen az FK Csíkszeredához.
Fotó: Getty Images