Erdély

A Sepsi-SIC 8-3-ra legyőzte a VSK Székelyudvarhelyt a székely rangadón


Sokáig kiélezett küzdelmet hozott a találkozó.

A teremlabdarúgó 1. Ligában székely rangadót rendeztek, a VSK Székelyudvarhely fogadta a a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC csapatát, a tét pedig nem volt kisebb, mint az első hely megszerzése. Az alapszakasz felénél járva mindkét fél kitűnő formában várta a találkozót, amely végül a háromszéki gárda diadalával zárult. A Sepsi-SIC ezzel megőrizte veretlenségét, és továbbra is vezeti a bajnokságot.

A találkozó parádés iramban indult, a hazaiak már a 3. percben előnybe kerültek: Bálint egy remek megoldással átemelte a kapust. A vendégek azonban nem estek össze, és alig néhány perccel később Szabó látványos, két kapufát is érintő lövése után egyenlítettek.

Ezt követően Tompea kapus több bravúrt is bemutatott, mégis a VSK Székelyudvarhely került ismét előnybe, amikor Boga közelről betalált. A Sepsi-SIC hiába jutott büntetőhöz, de Gáll lövését a hazai hálóőr hárította, így a szünetre 2–1-es udvarhelyi előnnyel vonultak a csapatok.

A második játékrész elején Kanyó révén gyorsan egyenlített a Sepsi, majd a 29. percben Mathis révén először a mérkőzés során a vezetést is megszerezte. Ugyan az udvarhelyiek próbáltak irányítani, de a Sepsi zárt védekezése és hatékony kontrái meghozták a sikert: Vajna újabb találata után már 4–2-re vezettek a sepsiszentgyörgyiek.

Jakab Zoltán együttese mindent egy lapra tett fel, az öt a négy elleni játékot is bevetették, de ez sem hozott áttörést. Ellenben nagyon elhúzott a hajrában a Sepsi-SIC, így a végeredmény 8–3 lett. Bár a különbség túlzónak tűnik, a mérkőzés sokáig kiegyenlített küzdelmet hozott.

A Mánya Szabolcs vezette Sepsi-SIC ezzel továbbra is veretlenül vezeti az élvonal tabelláját. 

Forrás: Székely Sport

Fotó: László Ildikó