Felvidék

Kiakadt a komáromi edző, mert folyamatosan szidják a magyarokat


Olejník József a Poprád-Komárom meccs utáni sajtótájékoztatón fakadt ki.

Mint arról korábban beszámoltunk, a komáromiak szombaton Poprádon kétgólos vereséget szenvedtek. A meccs után a KFC vezetőedzője a játék értékelése mellett a szurkolókról is szót ejtett, ami a Poprád weboldalának írásos összefoglalójából kimaradt, de a Facebookon megosztott videónak köszönhetően előkerült.

"Nagyon bosszant ez, és mivel nem ez az első meccs, amin ez történt, így úgy döntöttem most elmondom. Szeretjük a focit. Azért dolgozunk benne az edzői stábommal és a játékosaimmal együtt, mert szeretjük. Marekkel is barátok vagyunk, szívesen járunk Poprádra is, hiszen nincs köztünk semmilyen probléma, de egy másik dolgot kiemelnék. Ott állok az oldalvonal mellett és nem fogom hallgatni, hogy "A k******* magyarok, Olejník menj Magyarországra." Ezt én nem értem. Miért jönnek itt az emberek focira? Mi ide jöttünk, az ellenfél jobb volt mint mi, ez viszont nem tartozik a lelátókra. Inkább szurkoljanak a csapatuknak. Én mindig józanul próbálok értékelni. Elutasítom, hogy a játékosaimat támadják mert a magyar kisebbséghez tartoznak vagy mert négerek és így tovább. Ez nem tartozik a focihoz. Mi futballozni akarunk, igyekszünk, ma a hazaiak jobbak voltak. Úgy gondolom az ilyen dolgoknak nincs helyük egy stadionban. A foci összekött, a focinak nem szabad szétválasztania minket. Ilyen emberek mindenhol vannak, nálunk is, nem akarok hazudni, de ezzel valamit kezdeni kell. A társadalmat talán meg kell nevelni" - fordította le a nyilatkozatot a bumm.sk.

Az ellenfél edzője azonnal elnézést kért barátjától és elítélte a kirekesző lelátói hangokat.

Fotó: Facebook, fcdac.sk