Felvidék

Egy távozó és egy érkező Somorján


Egy kapus távozott, egy csatár pedig érkezett a második ligára készülő STK-nál.

A somorjai csapat honlapján jelentette be a múlt héten, hogy távozik kapusuk Juraj Hajdúch. A 27 éves futballista 2014 februárjától volt a klub alkalmazásában. A Transfermarkt.com adatai szerint a játékos Ausztriába, az FC Andau csapatához szerződött.

Szintén az STK-hoz kapcsolódó hír, hogy a DAC-tól egyéves kölcsönjátékra érkezik a kék-fehérekhez Ernest Boateng. A 19 éves ghánai játékos 2019 nyarán igazolt a sárga-kékekhez, ahol hároméves szerződést írt alá. A csatár eleinte az U19-es csapatban kapott szerepet, de játszott már a somorjaiaknál is, a két klub közötti együttműködés keretén belül. Peter Hyballa a 2019-es év utolsó mérkőzésén a Slovan otthonában a kezdőcsapatba nevezte. Bár a szerdahelyiek kikaptak, a fiatal játékos nem nyújtott rossz teljesítményt. A rájátszás első körében a Nagymihály ellen Bernd Storck is bizalmat szavazott neki, csereként bő húsz perc jutott neki.

A somorjaiak eddig nem túl sikeresek a felkészülési mérkőzéseken. A Vasas ellen 5-2-re és 5-0-ra kaptak ki két találkozón, a Puskás Akadémia második csapata ellen 5-1-es vereség lett a vége, míg kedden a Marcelháza győzte le az STK-t 4-2-re.

FC ŠTK 1914 Šamorín

Fotó: dac1904.sk