Felvidék

Storck volt játékosát igazolta le a DAC


A Herthában nevelkedő középpályás két évre írt alá a Csallóközben.

A DAC második nyári igazolása is Németországból érkezik. Sidney Friede, a berlini Hertha BSC 22 éves neveltje, ahol a korosztályos csapatokat végigjárva 2019 januárjában igazolt a belga Mouscron csapatába. Itt együtt dolgozott Bernd Strockkal, 10 mérkőzésen 2 gól és 1 gólpassz fűzödött a nevéhez. Fél év után újra a berlinieknél kezdte a szezont, de csak a második csapatban kapott lehetőséget. Ezek után 2020 elején a német második ligában szereplő Wiesbadenhez igazolt, ahol mindössze egy találkozón játszott. 

"Siedneyt a támadó középpályás posztjára igazoltuk, de más posztokon is bevethető. A Herthában nagyszerű alapokat szerzett, amelyeknek köszönhetően bekerült a német U20-as válogatottba is. Az utóbbi fél évet a második Bundesligában töltötte. Egy intelligens, veszélyes és gólerős játékosról van szó, aki 22 évesen még mindig fiatal és ígéretes. Örülünk, hogy a klubunkat választotta és bízom benne, hogy kölcsönösen segíteni tudjuk egymást" – mondta Friederől Bernd Storck, a DAC vezetőedzője.

"Nagyon jól érzem magam és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. A környezet lenyűgöző, az edzőközpont komoly meglepetést okozott. Nagyon várom már az új idény kezdetét és az Európa-ligás szereplésünket. Szeretnék minél többet játszani és gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot. Szép lenne bejutni a Bajnokok Ligájába, ez a titkos álmom" – nyilatkozta Friede a sárga-kékek honlapján, aki a 23-as mezben szerepel majd a dunaszerdahelyieknél.

Fotó: facebook.com/svww.de