Felvidék

Szerdahelyi cserékkel nyertünk Törökországban


A magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik bombagóljával 1-0-ra nyert Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája új idényének csütörtöki nyitányán.

Marco Rossi szövetségi kapitány tartalékos csapata az első félidőben jobban játszott esélyesebb ellenfelénél, de nem tudott vezetést szerezni. A második félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott, ám a Salzburg légiósa a 80. percben 30 méterről, szabadrúgásból betalált, így a magyarok megszakították 36 éven át tartó nyeretlenségi sorozatukat Törökországban. 

Az olasz szakvezető Schäfer András becserélésével újoncot is avatott. Rajta kívül a DAC másik válogatottja, Kalmár Zsolt is csereként lépett pályára.

A sorozat másodosztályának megfelelő B divízió 1. csoportjának második fordulóját vasárnap rendezik, amikor a magyarok 18 órától a szerbeket legyőző oroszokat fogadják a Puskás Arénában.

Security Check Required

(null)

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 1. forduló:

Törökország-Magyarország 0-1 (0-0)
Sivas, zárt kapus, v.: Artur Dias (portugál)
Gólszerző: Szoboszlai (80.)
Sárga lap: Yilmaz (36.), Kahveci (91.), illetve Sigér (45.), Fiola (59.), Lang (74.)

Törökország: Cakir - Müldür, Demiral, Söyüncü, Umut Meras - Ayhan, Yandas (Kahveci, 58.) - Kotucu (Yazici, a szünetben), Calhanoglu, Kilinc (Karaman, 76.) - Yilmaz
Magyarország: Gulácsi - Orbán, Lang, Szalai Attila - Fiola, Nagy, Sigér (Schäfer 60.), Holender - Szoboszlai - Sallai (Kalmár 81.), Szalai Ádám (Nikolics 70.)

Marco Rossi hosszú idő után ismét kedvenc felállásában, azaz három belső védővel küldte pályára a csapatot, amely kifejezetten bátran kezdte a mérkőzést. A magyarok sorra vezettek szép és veszélyes támadásokat, a török kapusnak több védése is volt az első negyedórában, miközben a hazaiak támadásban kifejezetten pontatlanok voltak, így el sem jutottak Gulácsi kapujáig. A játékrész derekán olyannyira fokozódott a magyar nyomás, hogy a törökök nemhogy a félpályáig nem jutottak el, még a kapujuk előteréből sem tudtak kijönni a hatékony letámadás miatt. A magyar fölény nagy helyzetekben is megnyilvánult és csak a szerencse mentette meg a törököket a góltól, ugyanis előbb Szoboszlai a bal kapufát találta el, majd Holender nagyszerű csavarása a keresztlécen csattant. A szünet előtti percekben kiszabadult a szorításból a hazai együttes, amely először a 39. percben tette próbára a magyar kapust. Az első félidőt legjobban jellemző adat, hogy a törökök mindössze háromszor próbálkoztak kapura lövéssel, míg a magyarok kilencszer.

A folytatásban kiegyenlítetté vált a küzdelem: egyrészt ritkábbak lettek az ígéretes magyar támadások, másrészt a törökök játéka is pontosabbá vált, így ők is eljutottak a kapuig, sőt egy ízben Gulácsinak kellett hárítania egy megpattanó lövést. Ebben a periódusban nem volt benne a gól egyik csapat játékában sem, mégis ekkor kellett a legnagyobbat védenie Cakirnak, ugyanis egy szöglet után Orbán keresztléc alá tartó fejesét bravúrral ütötte ki. Ezt leszámítva csendesen csordogált a mérkőzés, többnyire a két 16-os között folyt a játék. A meccset Szoboszlai bombagólja döntötte el, aki 30 méteres szabadrúgásból talált be úgy, hogy a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba. A hátra lévő időben nem tudtak újítani a törökök, így a magyarok biztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig.

M4Sport

Szoboszlai Dominik győztes góljáról az M4 Sportnak: "Az öltözőben... is megkaptam a magamét, de jó irányba, persze. Van az az érzés, amikor eltalálod a labdát, és tudod, hogy be fog menni. Nekem most ilyen érzésem volt, iszonyatosan jól eltaláltam, szerencsére befelé pattant." Ti is éreztétek? :) See More

"Az első félidőben az eddigi legjobb teljesítményt nyújtotta a válogatott, mióta én vagyok a szövetségi kapitány. Igazi csapatmunka volt ez a mai győzelem, ami önbizalmat ad a folytatáshoz" - jelentette ki az olasz szakvezető, aki kifejtette, a törökök talán meg is lepődtek a választott taktikán. "Ez a rendszer igazából nem új, már játszottunk így kétszer. Az elmúlt tíz hónapban sok statisztikát néztünk át és azt láttuk, ezzel a felállással nagyon kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek".

Fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg